Tényleg Driver játékként kezdte az életét a Watch Dogs

Most már hivatalos az eddigi városi legendának nevezhető gondolat: a Ubisoft tényleg úgy gondolta, hogy a Driver: San Francisco után a franchise-ban maradnak, de aztán végül a B tervet vették elő.

Jeremy Peel írása a VG247-en remekül összefoglalja, hogy a Driver rebootolása mekkora nagy tervnek tűnt a Ubisoftban, és mivel „a sofőr” egy évtizede nem kapott új epizódot (és valószínűleg ezek után már nem is fog, akármilyen szomorú is ezt kimondani), már vissza lehet tekinteni, hogy lássuk, végül is hogyan jött létre a Watch Dogs, ami már három epizódnál jár.

A Driver következő részét a Ubisoft Montreal fejlesztette, miközben a Ubisoft Reflections (a franchise eredeti fejlesztői) az utolsó simításokat végezte a Driver: San Franciscón. A quebec-i csapat számára ez újdonság volt, hiszen nekik ez lett volna az első próbálkozásuk a Driver IP-vel, és ők egy nagyratörő, új irányzatot tűztek ki célul. A Ubisoft egyik forrása azt mondta Peelnek, hogy mindig is modern játékként tervezték ezt az elvetett Drivert, ami lábon közlekedést, parkourt, és harcot is tervezett volna, nem pedig csak vezetést.

Az egész egy nagy, nyílt világú játékban játszódott volna, és a főszerepben a modern technológia és a hackelés lett volna. Ez azért már kezd ismerősen hangzani. De hiába próbálkozott a Ubisoft Montreal, ezt a koncepciót nem nagyon tudta a Driver franchise-ba belezsúfolni, így az a döntés született, hogy egy új, eredeti IP-t csinálnak a projektből. A többi pedig történelem, ugyebár…

Ez a korai Driver koncepció annyira kezdetleges volt, hogy a kocsiknak még textúrái sem voltak. De nem a vezetés és nem a város volt az, ami elterelte az egészet a PS1-en elstartolt IP-től (Tanner, a főszereplő neve azért ma is patinásan hangzik), hanem éppen a technológia és a hackerkedés volt az, ami nem passzolt ide. És ez a fejlesztés közbeni útváltás egy másik nagy IP-jük esetében is megtörtént: elvégre az Assassin’s Creed egy Prince of Persia-rebootként kezdte az életét…

Nem tisztázott, hogy mikor változott a Driver új része Watch Dogs-szá, de az biztos, hogy a Driver: San Francisco (értékesítésekben felmutatott) bukása lehetett a végső tényező a változtatásban. A francia kiadó forrása szerint a Ubisoft Montreal a saját dolgát csinálta, és meg tudták győzni a cég vezérigazgatóját, Yves Guillemot-ot arról, hogy egy saját Grand Theft Auto-juk lehet a kevésbé fogyó Driver helyett.

Bele sem merünk gondolni, hogy mi történhetett volna, ha a Watch Dogs sosem jön létre…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu