Besegít a Sony a római okos város kísérletébe

TECH HÍREK – A kísérlet célja a tömegközlekedés és a gyalogosok biztonságának javítása lesz.

Három kísérlet indul júniusban (az Envision kezdeményezésében) az olasz fővárosban a forgalmi dugók, a parkolásból eredő szennyezés, a gyalogos balesetek és a buszos tömeg csökkentése érdekében. Ehhez a Sony a legújabb képérzékelőjével, az IMX500-zal járul hozzá. Ez az első olyan beépített mesterséges intelligenciával rendelkező szenzor, ami chipfeldolgozás segítségével beazonosítja az adatvédelmi problémákat és lehetővé teszi a rendszer használatát a meglévő infrastruktúra elemeivel. Egy okos parkolási rendszer létrejöttét is kitűzték célként, ugyanis ez egyrészt a forgalmi dugókat csökkenti, másrészt pedig a környezetszennyezés mértéke is bezuhan, mert nem kell keresgélni a még üres parkolóhelyek után. Ehhez egy mobilos alkalmazás is lesz, mert így fel tudják becsülni a rendszer hatékonyságát, ugyanis így jelezhetik a sofőröknek, hogy hol tudják leparkolni a járművüket.

A tesztelés folyamata az okos város rendszereiről készült tanulmányra épül. Az okos buszmegállók képesek nyomon követni, hogy hány utas száll le és fel, és így a tömegközlekedési hálózat kapacitását és hatékonyságát be lehet tájolni (ha terhelés van, akkor sűríthetik a járatokat, ha pedig kevés a kihasználtság, akkor ritkíthatnak, és ezzel a költségeket is optimalizálni lehet). A sofőröket pedig egy járdán működő, alacsony késleltetésű riasztórendszer figyelmezteti arra, ha egy gyalogos átkel az úton. Ez pedig csökkentheti a gyalogátkelőn történő balesetek számát. A kísérlet várhatóan júniusban startol el.

A Sony IMX500 révén lehetőség lesz a kísérletben olyan metaadatokat gyűjteni, amik a szabad parkolóhelyeket, egy zebrán átkelő gyalogost, illetve a buszról le– és felszálló utasok számát dolgozzák fel. Az adatvédelmi rendeletek értelmében a szenzor nem tárolja az információk gyűjtése során elkészült képeket. A módszer csökkenti a sávszélességet igénylő hálózatok terheltségét és az energia- és kommunikációs költségeket, és az állampolgárok adatvédelme is biztosított. A Sony elkötelezett az okos városok megvalósítása mellett, és ehhez egy olyan üzleti modellt használnak, aminek angolul SeaaS a rövidítése. (Sensing as a Service – érzékelés, mint szolgáltatás)

A Sony képalkotó és képérzékelő technológiái közösségi célokra is jók. A gyalogosok és a járművek közötti távolság a fő mértékegység a gyalogosok biztonságával kapcsolatban. A kísérlet mennyiségi elemzés segítségével meg szeretné előzni a gyalogos baleseteket a kereszteződésekben, és ehhez a jelzőmechanizmusokat alkalmazzák. Antonio Avitable, a Sony vállalati szövetségért és befektetésért felelős igazgatója így nyilatkozott: „Ez a projekt egyértelmű példája annak, hogy a Sony képérzékelő megoldásai a felhasználók érdekeinek szolgálása mellett képes az emberek adatainak védelmére is. Az IMX500 segít abban, hogy a fenntarthatóbb és élhetőbb városokkal kapcsolatos elképzeléseinket minél hamarabb megvalósíthassuk.”

Róma belvárosában Genius típusú okosszenzorból sokat találhatunk. A tesztfázisban neurális hálózat jött létre, hogy fel tudják mérni a rendelkezésre álló parkolóhelyek, valamint a buszmegállókban várakozó, a buszra le- és felszálló, valamint az gyalogos átkelések vagy az gyalogos átkelőknél várakozók számát. Az okosszenzorok két érzékelőből állnak, és ezek a környező utakra és a parkolóhelyekre fókuszálnak, és valós idejű, neurális hálózatok által kidolgozott adatokat küldenek arról, hogy hol van szabad parkoló, hol találhatók gyalogosok, és hányan várnak a buszmegállóban.

Valós időben lehet látni az ingyenes parkolóhelyeket az okosszenzorok révén. Az intelligens szenzorba integrált érzékelő a neurális hálózat segítségével azonnal feldolgozza az adatokat, majd elküldi az Envision felhőszoftver-platformjára. A koordinátákat valós időben láthatjuk a térképen, és ez felbukkan a sofőr mobilján is. Ez a megoldás a különböző helyszíneken megméri és összehasonlítja a gyalogosok jelenlétét. A neurális hálózat érzékeli a járókelőket az átkelőhelyeken, és fényjelzéssel figyelmezteti a járművezetőket.

És mi a helyzet a buszmegállókkal? A sor hosszára és a buszra fel- és leszálló emberekre vonatkozó adatokat ugyanilyen módon dolgozzák fel (érzékelő > neurális hálózat > Envision). A felület a buszközlekedési hálózat tervezésének és ütemezésének javítása érdekében összesíti és elérhetővé teszi az adatokat a nyilvános buszhálózatot irányító személyzet számára. „Zsúfolt” jelzővel illetik azokat a járatokat, melyek túlterheltek, ezáltal kevésbé lesznek tele a buszok, könnyebben lehet menedzselni a közlekedési infrastruktúrát, és javítani a polgárok utazási élményét.

Ezt a kísérletet Róma városában több olasz startup vállalkozás együttműködésével és a Sony Europe támogatásával végzik. Magyar próbálkozásra még biztosan várnunk kell még.

Forrás: Red Lemon sajtóközlemény

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu