Far Cry 6: a Ubisoft nem akar a Cyberpunk 2077 csapdájába esni

A Ubisoft nem akarja ugyanazt a hibát elkövetni, amit decemberben a CD Projekt RED tett a Cyberpunk 2077-tel.

Az a játék ugye PC-n elfogadható teljesítményt mutatott már a megjelenéskor (jó, ahhoz azért kellett egy erősebb konfig a magasabb beállításoknál, és akkor még a sugárkövetést nem említettük), viszont a PlayStation 4 és az Xbox One már megkérdőjelezhető frame rate-tel futtatta a Cyberpunk 2077-et (és ennek ugye még sehol a next-gen verziója… és emiatt is egy nagy per indul ellene júniusban).

A VGC-nek erről is beszélt David Grivel, a Far Cry 6 vezető játékmenet-tervezője. Szerinte a Ubisoft Toronto minden erejével azon van, hogy az összes platformon a maximum minőséget hozzák össze. A következő hetek, hónapok során többet is mutatni fognak majd a játékból több platformon is (ezt pedig a CD Projekt RED nem nagyon követte el megfelelő módon). Nem akart részletekbe bonyolódni, de annyit elmondhatott, hogy a PlayStation 5/Xbox Series generáció mellett az előző konzolgeneráción (PlayStation 4, Xbox One) is megfelelően fut a játék.

Annyit viszont felfedhetett, hogy az új konzolok lehetővé tették nekik azt, hogy 4K felbontás mellett 60 FPS frame rate-tel futhasson a Far Cry 6. A cégen belül a fejlesztőkészleteken kipróbálja a játékot, és ezt remek dolognak nevezte az új konzolgeneráción, viszont ez semmiféleképpen nem jelenti azt, hogy az előző konzolokat teljes egészében elhanyagolnák. Emiatt nagyon is óvatosra vették, és megígérte, hogy hamarosan többet is meg fognak mutatni. Nincsen kivételezés egyik platform irányába sem.

Grivel szerint a fejlesztés elején mindig megnézik, hogy a Ubisoft többi csapata mit művel a többi franchise-zal, és nem direkt van az, hogy a játékok azonosnak néznek ki, mert ők minden erejükkel azon vannak, hogy elkülönítsék magukat a többi, a francia kiadótól származó játéktól, miközben tiszteletben tartják, hogy mi is tette naggyá a Far Cry franchise-ot. Egyensúlyoznak az egyediség, a játékosok elvárásai, és a Far Cry evolúciójának következő lépése között.

A Far Cry 6 október 7-én jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Epic Games Store, Uplay), PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Amazon Lunára és Google Stadiára.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu