BREAKING! Kiderült, hogy lesz-e idén God of War 2 és az is, hogy mire!

Herman Hulst, a Sony játékokért felelős vezetője a japán cég blogján keresztül erősítette meg a God of War Ragnarokkal kapcsolatos híreket.

Szinte titokban és különösebb felhajtás nélkül a PlayStation most megerősítette a God of War 2 PS5-ös megjelenési dátumának csúszását. Már hetek óta pletykáltak arról, hogy Kratos és Atreus új kalandjainak premierje esetleg csúszik, de most már hivatalos a hír:

A PS5-ös God of War 2 2022-re csúszik és PS4-re is megjelenik.

Hermen Hulst , a PlayStation Studios vezetője volt az, aki szintén megerősítette, mindenki meglepetésére a PS4-es premierjét.

Meglepő, hogy egy ekkora bejelentés ilyen módon és szinte „szerényen” tettek. A fent említett interjúban Hulst jelzi, hogy két játékuk van fejlesztés alatt, nagyon erős narratív résszel , utalva a Horizonra: Forbidden West és a God of War Ragnarokra, de a Sony Santa Monica játékának fejlesztése később kezdődött, és ezért kényszerültek erre a döntésre.

„Azért hoztuk meg a döntést, hogy a God of War 2-t áthozzuk a jövő évre, hogy a Sony Santa Monica biztosítani tudja azt a hihetetlen játékot, amit mindannyian játszani szeretnénk” – jelzi Hulst a cég blogján, megerősítve azt, amitől féltünk: várnunk kell még rá, hogy Kratos visszatérhessen.

„Meghoztuk a döntést, hogy a God of War 2-t a jövő évre hozzuk, hogy a Sony Santa Monica biztosítani tudja, hogy a hihetetlen játékot kínálhassuk, amit mindannyian játszani akarunk” – tette hozzá Hulst a cég blogján. Hulst azt is elmondja, hogy ezeknél a terveknél „valakinek engednie kell”, hogy a csapat egészségét és jólétét helyezze előtérbe. (Itt esélyesen a crunch-ra utalt.)

God of War 2 PS4-en is

 

Egy másik fontos részlet, amit az interjúból megtudunk, hogy amikor a PS4-re és PS5-re szánt fejlesztésekről kérdezték, a God of War Ragnarokot említi a játékok között, amelyeken generációkon átívelően dolgoznak. Így a GOW2 PS4-re is megjelenik majd, megváltoztatva ezzel a korábbi exkluzív terveket PlayStation 5-re . Kellemes meglepetés azoknak, akik még mindig nem akarják megtenni a generációs ugrást.

Emellett azt is megerősíti, hogy a PlayStation tervei szerint a Horizon Forbidden Westet „a karácsonyi szezonban” adják ki , megerősítve azokat az információkat, amelyek szerint Aloy kalandjai idén érkeznek. Bár azt is mondja, hogy „ez még nem teljesen biztos, és reméli, hogy minél hamarabb megerősíti”. A Guerrilla Games által fejlesztett játék volt a főszereplője legutóbbi State of Play-nek közel 15 perces játékmenetével, amely PS5-re és PS4-re is érkezik.

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
Zardoz is our mystery member...

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu