Kiszivárogtak a CD Projekttől az ellopott forráskódok

A lengyel céget ért februári kibertámadásnak meglett a következménye…

 

Még februárban mondta a CD Projekt RED (innentől csak CDPR-ként rövidítve), hogy egy kibertámadás érte őket, ami a Cyberpunk 2077 javítgatási menetrendjére is kihatott. Azt mondták, hogy bizonyos adatokat eltulajdonítottak a belső hálózatukról, de meg is lehet nevezni ezeket: a RedEngine (a lengyelek saját motorja) mellett a The Witcher 3: Wild Huntnak, ennek a már hivatalosan bejelentett, sugárkövetéses (ray tracing) verziójának, a Thronebreaker: The Witcher Talesnek, továbbá a Cyberpunk 2077-nek is megszerezték a forráskódját.

Erről korábban írtuk is, hogy a dark weben egy aukcióra bocsátották a forráskódokat, és a kezdő licit 1 millió dollár, az azonnali vételár pedig 7 millió volt (forintban 300 millió, illetve kb. 2,1 milliárd). Csakhogy az eladó visszavonta az egészet, mert egy külsős ajánlat érkezett, ami elfogadhatónak tűnt, tudósított erről a kiberadatszerzéssel foglalkozó cégek egyike, a Kela. A databreaches.net szerint az előző bekezdésben felsorolt adatcsomag pedig fel is bukkant az interneten. A ResetEra fórumon megosztott szöveges fájl pedig ennél többet is felfed.

Tízezer dollárért (10k$ ugyanis ezt jelenti…) megszerezhetjük a jelszavakat a védett 7z fájlokhoz, de a PlayStation 4-es, PlayStation 5-ös, Nintendo Switch-es és… feltehetőleg Xbox Series X-es (az xboxX talán ezt takarja…?) pakkokon nincsen jelszó, de a céges adatokat (céges jelentések, titoktartási megállapodások…) elvileg csak a médiának küldték el, és ezeket nem fogják kiszivárogtatni. A ransomware támadást elvileg a HelloKitty nevű csoport végezte el. Ők elméletben a Gwent forráskódját ki is szivárogtatták az aukció előtt. (És a dokumentum kicsit régebbinek tűnik, mert április elsejére azt kérték a Tesla-vezér Elon Musktól, hogy tolja meg a Bitcoin-szekeret…)

A The Witcher 3 és a Cyberpunk 2077 esetében is az év második felében, még számunkra nem ismert időpontban lehet számítani a next-gen verziókra, így a PlayStation 4/Xbox One mellett a PlayStation 5/Xbox Series duó is megkapja majd a frissebb verziót (és értelemszerűen a PC-s kiadást is átgyúrják egy kicsit).

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu