God of War Ragnarok: Cory Barlog magára vállalja a felelősséget

A 2018-ban PlayStation 4-re megjelent God of War rendezője szerint őt nyugodtan vádolhatjuk azzal, hogy a Sony Interactive Entertainment eltolta 2021-ről a hivatalos névvel még nem rendelkező folytatás megjelenését.

 

Az internetes trollkodás olyan, mint a reklám a televízióban: van. Most azért akadtak ki néhányan, mert a Sony Interactive Entertainment (SIE) Santa Monica Studio következő játéka, a feltehetőleg God of War Ragnarok néven futó történet (ahol bizonyosan Atreus is nagyobb szerepet kap Kratos mellett) is kicsúszott a 2021-es kanyarból, de miközben leporolják magukat az út szélén a Gran Turismo 7-tel, hivatalos lett mind a Polyphony Digital, mind a SIE Santa Monica alkotása esetében az, hogy a PlayStation 5 mellett a PlayStation 4 is megkapja… de csak jövőre.

Alanah Pearce, aki nemrég csatlakozott a SIE Santa Monica csapatához, kapott rendesen az internetet nyúzó személyektől. Ő íróként szegődött a stúdióhoz, és Cory Barlog, a God of War rendezője en bloc megelégelte, hogy őt zaklatják, és erre írt egy olyat, hogy ez lényegében szánalmas. Szerinte, ha olyan személyt kell keresnünk, aki felelős bármiért is, ami a God of Warhoz köthető (legyen szó a halasztásról, a cross-gen fejlesztésről, a trollokról, a feliratok méretéről, a Sigrunról…), akkor ŐT okoljuk.

Ezt így, ilyen konkrétan kimondta: ő hozta meg a döntéseket, ő tette ezeket. Ne a csapatot vádoljuk, mert ők remek emberek, akik kiváló munkát végeznek. Minden alkalmazott azért van a SIE Santa Monica alkalmazásában, mert ők ki_______ul tehetségesek a műfajukban (ő is káromkodott itt!). Barlog szerencsésnek tekinti magát, hogy bárki is neki kölcsönözze a tehetségét és intellektusát. Valamilyen okból kifolyólag mindenki ezt teszi, és ő ezért szereti az ott dolgozókat. Végezetül azzal zárta mondanivalóját, hogy bármilyen, a játékkal kapcsolatos döntés 100%-ban hozzá fűződik, és a privát üzenetküldés lehetősége nyitva áll mindenki előtt a Twitteren.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu