Az Xbox-vezér kritikus a Sony PC-s stratégiájával kapcsolatban

„Mások évekkel később PC-n ismét pénzt kérnek”; és mivel a Nintendo nem nagyon ad ki játékot a Steamen, egyértelmű, hogy kire célzott Phil Spencer

 

Spencer a sajtónak tartott egy E3-at megelőző sajtókonferenciát, és erről számolt be a Gamesindustry. Szerinte az Xboxon keresztül egyszerűen több csúcsminőségű játékot adtak ki jóval több embernek, mint bármelyik más cég. Az Xbox ökoszisztémájában már havonta többszáz millió embert behúztak, és növekedni fog a piac, amit meg tudnak célozni, miközben mások esetében ez a szám/adat többnyire fix, statikus marad. Az Xbox rendszere viszont tartalmában és méretében is folytatni fogja a növekedést, hogy a partnereknek és a játékosoknak egyaránt kedvező legyen.

Jelenleg az Xbox az egyedüli platform, ami konzolokra (Xbox Series, Xbox One), PC-re, és felhőre (iOS, Android, de a PC is idevehető) egyszerre képesek kiadni játékokat. Mások eközben PC-re csak évekkel a konzolos megjelenés után viszik el a termékeiket, hogy vegyék meg az adott cég hardverét, ami után a játékért másodszor is pénzt szedhetnek be, ha az PC-s portot kapott. Spencer ezután hozzátette, hogy az összes játékuk (legalábbis az Xbox Game Studios, illetve mostantól a Bethesda által fejlesztettek) a megjelenésük napjától kezdve ott van az előfizetéses rendszerükben, az Xbox Game Passban.

Spencer szerint 2020-ban PC-n több mint kétszeresére növekedtek a first-party, belsős játékaik értékesítései, és emellett a Steamen (ez ugye az egyik legfontosabb PC-s digitális platform!) is a Microsoft lett az egyik legnagyobb külsős, third-party kiadó. A felhő alapú játék segítségével pedig az AAA játékaikat többszáz millió, a rendszerigényektől elmaradó PC-re is ki tudják vinni, és az ezen játszó személyek ugyanazt láthatják, mint mindenki más (igaz, azért a latencia mértékét nem kellene elfeledni, mert az input lag sosem jó).

Spencer tehát burkoltan a Sony-nak szólt oda: a Horizon Zero Dawn három évvel a PlayStation 4-es rajt után jött ki PC-n, míg a Days Gone esetében a PS4-PC különbség két év volt…

Forrás: WCCFTech, VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu