[E3 2021] Elden Ring: George R.R. Martin hatalmas segítség volt a FromSoftware-nek

Az idei E3-on „visszatért” játék területeit több módon is megközelíthetjük.

 

Miyazaki Hidetaka, a FromSoftware főnöke (és az Elden Ring rendezője) az IGN-nek adott interjújában beszélt arról, hogy az Elden Ring egyik világfejlesztési témái közé tartozott az, hogy nem akarták, hogy a játékosok elvesszenek benne, nem tudva, hogy mit is kellene tenniük, vagy hova kéne menniük, ugyanis egy grandiózus, nagy méretű területről van szó.

Ezért valamelyest iránymutatást fogunk kapni, főleg a játék legelején. Van egy fő útvonal, amit követhetünk, de bármikor letérhetünk „a kitaposott útvonalról”. Miyazaki szerint olyan dizájnra koncentráltak, ami kedvez a világon belüli nagy szabadságnak és fejlődési útnak. Azaz: megválaszthatjuk, hogy milyen sorrendben „ürítjük ki” a régiókat és azok bossait, vagy miként is közelítjük meg őket. Lehet, hogy akaratunkon kívül küld el minket a játék egy területre, de sok módon intézhetjük a felfedezősdit, és a szituációkat is többféleképpen megközelíthetjük.

Miyazaki megerősítette, hogy az Elden Ringben is ott van a stamina csík, de szerinte ennek kevesebb hatása lesz a játékosra. Kisebb korlátozást akartak vele elérni, hogy így is nagyobb szabadságot biztosítsanak a korábbi játékaikkal összevetve. A képességeket szabadon kombinálhatjuk a fegyverekkel (a Dark Souls III-ban a Weapon Arts fegyverekhez kötött volt, tehát ott nem lehetett szabadon kevergetni), és még mágiát is tanulhatunk. Úgy látja, hogy a buildek testreszabása még gazdagabb és változatosabb lesz.

Ezután Miyazaki megköszönte George R.R. Martin munkásságát, hiszen ő a háttértörténet kidolgozójaként nem jelentéktelen munkát végzett az Elden Ringben. A köztes földeken (The Lands Between, a játék helyszíne) a karakterisztika tekintetében a hatalmasságot, nyíltságot és a méretet szerették volna ábrázolni. A világ megalkotása közben Martin olyasmiket „tett le az asztalra”, amire Miyazaki szerint a japán stúdió nem lett volna képes: gazdag történetmesélés, miközben a karakterek és a dráma érzéke megmaradt. Ezért ő kifejezetten hálás az író közreműködéséért.

Az Elden Ring január 21-én jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu