Abandoned: ARG-játékot játszik velünk Hideo Kojima?

Rengeteg gyanús jel mutatkozik arra, hogy a Blue Box Game Studios játéka nem az, aminek látszik.

 

A Metal Gear Solid V: The Phantom Pain esetében Hideo Kojima egy kitalált stúdióval (Moby Dick Studios) és a nevének anagrammjával (Joakim Mogren) trükközött, hiszen először csak The Phantom Pain néven futott a játék. A P.T. esetében is „7780s Studio” volt a trükk a Silent Hills felvezetőjeként, ami aztán nem valósult meg.

A PlayStation LifeStyle elképesztő nyomozást hozott össze az Abandoneddal kapcsolatban. A játékról itt nem írunk, mert a bejelentésekor már beszámoltunk róla. De a PlayStation Blogos bejelentés Hasan Kahramantól, a játék rendezőjétől akkor még nem volt gyanús. Ott viszont már gyanússá vált az ügy, amikor a Blue Box Game Studios (tudjuk, hogy nagy névvel írják a nevüket, de az egoista, úgyhogy ezt nem kapják meg) bemondta, hogy az Abandoned egy olyan PlayStation 5-ös appot kap, amiben a PS5 valós időben futtatná a játék trailereit. Ezt még eddig egyetlen PlayStation Studios (azaz belsős) játék nem használta. Az app 22-én fog megjelenni.

Innen vesz érdekes fordulatot a sztori. A „kékdoboz” ezután azt írta a Twitteren, hogy „Találd ki a neve: Abandoned = (Az első betű S, az utolsó pedig L) […]”. Mi is az, ami beleillik? Silent Hill. Egy nappal utána, 16-án jött a ködösítés (semmi közünk a Konamihoz, mert övék a Silent Hill, semmi közünk Kojimához, sosem akartunk a Silent Hillre utalni, elnézést kérünk), egy harmadik tweetben pedig azt állítják, hogy kódnévként alkalmazzák az Abandoned nevet a fejlesztésben. Jó, akkor emeljük tovább a tétet: nézzük csak meg a Blue Box és a PlayStation Studios logóit egymás mellé rakva…

A PlayStation 4-es, PlayStation 5-ös lemezes játékok tokja is kék, tehát kék dobozban kapjuk őket. Viszont egy elvileg kis csapat többes számot használ a nevében? (Blue Box Game Studios…) Hasan Kahraman nevének kezdőbetűi megegyeznek Kojimáéval. A stúdió eddigi munkásságáról semmit sem találhatunk (állítólag kisegítő stúdióként dolgoztak eddig…). De van még meredekebb: a Steamen van egy korai hozzáférésű játék, ami a nevükhöz kötődik: The Haunting: Blood Water Curse, amit a Fatal Frame ihletett. Az pedig egy klasszikus japán horror IP, aminek eddig Wii U-exkluzív felvonása hamarosan több platformra is kijön. Csakhogy azóta a játékot kitolták a Createq Interactive-ra, aminek szintén semmi eredménye nincs, ha online keresünk utánuk. A Blue Box Game Studios (jó, elég volt, őket innentől BBGS-ként rövidítjük) Androidon kiadott egy játékot (The Whisperer, egy, a Death Strandinghez hasonló fekete kézlenyomat volt az ikonja, de mindössze öt letöltés volt rajta…). Volt egy másik, korai hozzáféréses Android játékuk (Tales of the Six Swords, szintén elérhetetlen, öt letöltéssel…).

Hasan Kahramannak viszont van egy Apple App Store-profilja, és itt sok gagyi asset flip játékot hoztak össze. De van egy másik app is, neve Go Fit XL, aminek a leírása az, hogy „Personal Training (PT) Programs”. Személyes edzői programok, de a rövidítés ott van: PT… aztán a BBGS weboldala is teljesen minimalisztikus (még csatlakozni sem lehet hozzájuk!), a Twitter-handlejük pedig @BBGameStudios, ami pedig a Death Stranding babájának rövidítését (BB) használja, és több tweet is inkább japán (és nem pedig európai!) időzónának megfelelő időpontban lett publikálva. Az elvileg holland központú stúdió 2015-ben lett megalapítva, pont egy évvel a P.T. megjelenése után, miközben Kojima és a Konami útjai elváltak. De ez a Google fordítás (japán>török) magáért beszél…

A BBGS YouTube-csatornája háttere egy dombos, ködös területet ábrázol. Silent Hill? Magyarul csendes domb. Esélyes, hogy a BBGS tagadása direkt félrevezetés akar lenni. De ez a kép is gyanús a PlayStation 5-ös Death Stranding: Director’s Cut bejelentéséből: Sam Bridges kék ruhát visel egy dobozban, és a kamerába vigyorog, de a videóban az is látható, hogy Sam hátán egy holland zászló feszít…

Innen megy át ARG-be (kiterjesztett valóságú játékba) az egész. Kojima az Instagramon egy Joy Division albumképet is megosztott, ami hasonlít az Abandoned bemutatójában látottakhoz. A BBGS elkezdett több részletet említeni a játékból (4K, 60 FPS, next-gen grafika, nem lesz HUD, kézileg kell a lőszert ellenőrizni és a sebeinket gyógyítani, realisztikus, filmszerű túlélés és… véres hópelyhek, amit a Sony az Until Dawn 2014-es bemutatójában használt…)

Hasan Kahraman valahogy egy hivatalosan megerősített PlayStation Network-fiókkal rendelkezik. Ilyet csak ipari figurák és fejlesztők kapnak. És egy olyan játékot játszott, ami nincs a PlayStation Store-on: mi a csuda az a Demon Blood? Artwork képként pedig Siren Head? Azon a mangán Junji Ito dolgozott… és ő egy éve kimondta, hogy szeretne Kojimával közösen dolgozni. Aztán Kahraman PSN-fiókja (SneakyWarriorr) 1238 trófeával rendelkezik. Ezt a számot a Silent Hill 4 japán reklámjában használták már. Esélyes, hogy a Sony több random trófeával megszórta a fiókot… hacsak azok maguk is valamire utalnak. De a profilkép is komoly: Dev Con 2021?

A PSN-fiók pedig a TwentySeven27 YouTube-csatornára hivatkozik. 2015. április 27-én pedig a Konami épp a Silent Hills törlését jelentette be. És maga a név? Abandoned. Elhagyatott. Pont mint a Silent Hills vagy maga a Silent Hill IP. A Redditen pedig felfedezték, hogy a bemutató videóban 49 másodpercnél egy graffiti azt mondja, hogy Kill The Trespassers (öld meg a behatolókat), de egy vékony fa pár betűt eltakar… pont egy T-t és egy P-t… P.T.?

A Kojima Productionsnek pedig van egy kicsi stúdiója Hollandiában is, tehát ugyanott mint a BBGS…? És ebben a videóban Geoff Keighley (Summer Game Fest, The Game Awards), Kojima nagy barátja épp az Abandoneddal kapcsolatban válaszolt igazán vigyorogva egy kérdésre, kifejezve, hogy több üzenetet is kapott Hasantól.

Ez az egész nem lehet véletlen…

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu