FILMKRITIKA – Alig több mint három évvel ezelőtt a Hang nélkül tényleg csendben, lábujjhegyen kúszott be a mozikba, igazi horrorélményt nyújtott és elképesztő 340 millió dollárt hozott a kasszáknál. Aztán két héttel a folytatás 2020 márciusára tervezett bemutatója előtt maga a világ is elhallgatott, a megszámlálhatatlanul sok moziterem mind kiürült a COVID miatt. Ellentétben egyesekkel, akik vállat vontak és átálltak a streamingre vagy az on-demandre, a Hang nélkül filmstúdiója végül úgy döntött, hogy kitart a pánik utáni mozikba visszatérés mellett.

És ez meg is érte, hiszen John Krasinski színész/rendező 2018-as thrillere, a Hang nélkül több okból is fantasztikus, de a legfontosabb ezek közül az, ahogyan egy szörnyes horrorfilmet metaforává alakít az ősi, paranoid és elemi félelmek és „mi lenne, ha?” helyzetek metaforájává, amelyeket a kiszolgáltatott szülők gyakran megálmodhatnak, miután védtelen újszülötteket szülnek.

Szülői rémálom, hitchcocki feszültséggel

Van egy szülői primitív ösztön, ami beindul, és nagyon meg tudja vadítani a fantáziánkat, Krasinski pedig Bryan Woods és Scott Beck alapötletét, a Szörnyek invázióját használja fel, és fordított módon alakítja át a történetet úgy, hogy egy félelmetes gondolatmenetre húzza fel.

Mi a szülő legrosszabb rémálma? Mit szólnál az apokalipszis borzalmaihoz és szörnyekhez, amelyek megpróbálnak nemcsak téged elpusztítani, hanem fiatal, tehetetlen gyermekeidet is, akiket mindenáron biztonságban kell tartanod?

Ha ezt a gondolatot hitchcocki filmes feszültséggel és szakértő kézművességgel fűszerezzük, akkor igen, a Hang nélkül egy ijesztő és mélyen magával ragadó thriller összes kötelező elemét kipipálja, raádásul a legmagasabb érzelmi hatásfokkal.

Előjáték a teljes családdal

A Hang nélkül 2.  ott folytatódik, ahol a film abbamaradt, szó szerint és átvitt értelemben is. Az órákkal később játszódó „második rész” még mindig a szülői életről szól, Evelyn Abbott mamával (Emily Blunt), aki mindent megtesz, hogy megvédje gyerekeit (Millicent Simmonds, Noah Jupe), de látszólag teret ad a gyerekeknek, hogy saját maguk is emberként fejlődjenek.

De ami még ennél is fontosabb, Krasinski a film egész megrázó előfeltevését – mi a szülő legrosszabb rémálma? – újra feleleveníti azzal, hogy ezúttal valóban az eredeti traumát mutatja be.

Egy előjátékban és mini előzményfilmben, amely olyan, mintha az első felvonás lenne, Krasinski visszaviszi a nézőt abba a pillanatba, amelynek az Abbott család első kézből szemtanúja volt, abba a szörnyű élménybe, amely örökre, tragikusan megváltoztatta az életüket. Bár ez a történet már nem újdonság az első részt ismerve, mégis, az a mód, ahogyan a film zsigeri módon felidézi az ember félelmét és rémületét – egy külvárosi baseball-meccs, amely ijesztően baljóslatúvá válik, amikor lángoló tárgyak kezdenek hullani az égből, és mindenkiben a valóban megragadó pánik kezd elhatalmasodni. Zseniálisan hatásos az, ahogyan Krasinski a hangokat, a csendet és a képi kompozíciót használja a feszültség felépítésére. Krasinski rendezőként és színészként is igazán csúcsformában van ebben a jelenetben – vitathatatlanul a film legjobbja.

Külön utakon járnak

A megdöbbentően fantasztikus első felvonás után azonban a Hang nélkül 2. egy kicsit kezdi elveszíteni a fonalat. A „második részben” Abbotéknak el kell hagyniuk a farmjukat, és menekülniük kell. Ez Emmetthez (Cillian Murphy), egy régi szomszéd barátjukhoz vezet, aki mindent elveszített, és kezdte elveszíteni saját emberségét is. A The Last of Us Joeljéhez hasonlító Emmett kemény és könyörtelen lett: azt mondja Evelynnek, hogy egy éjszakára menedéket kaphatnak, de másnap reggel jobb, ha útra kelnek. Mielőtt azonban kikényszeríthetné őket, Regan (Simmonds), a hallássérült kislány elszökik, és megpróbálja megtalálni a választ a „Túl a tengeren” üzenetre, amely egy nemrég felfedezett rádiófrekvencián folyamatosan szól. Ez az, amit az apja is tenne: tovább kutat és keresi a megoldásokat, bármi legyen is a kockázat.

Evelyn (Blunt), aki az összes gyászt és szenvedést, amin ez az anya keresztülment, magába foglalja, könyörög Emmettnek, hogy üldözze és hozza vissza biztonságba a lányát. Ezzel elindul egy talán túlságosan is bonyolult, három szálon futó történet, amely szétzilálja a családi egységet, és Bluntot háttérbe szorítja. Az egyik történetben Emmett és Regan az erdőben járnak, saját odüsszeiájukon, egy másikban Evelyn visszamegy a városba orvosi felszerelésért és ennek a történetnek a kiegészítéseként Marcus is visszatér a „bázisra”, hogy gondoskodjon a babáról (aki ritkán sír, vagy eszik, nyilvánvalóan állandó oxigéndiétán él). Mindegyik félnek meg kell küzdenie a maga rettenetes feladataival, és persze az életüket veszélyeztető szörnyekkel is szembe kell nézniük.

Túlságosan szerteágazó történet

Szerkezetileg ez az a pont, ahol a Hang nélkül 2.  egy kicsit szétesik, az egész család szétválasztásával ugyanis az események érzelmi kötődése meglazul. A film aztán ügyesen megpróbálja mindhárom történetet összevágni, hogy növelje a feszültséget, de ez gyakran mégis túlságosan is erőltetett lesz.

Ráadásul, mintha Krasinski most fedezte volna fel a keresztvágásos technikákat, és bár ambiciózusan, de kissé mégis nehézkesen kezeli az összevágás módját.  Itt derül ki az is, hogy a második rész meglehetősen epizodikus jellegű.

És mégis, annak ellenére, hogy a film egyfajta nyugtalanító cliffhangerrel ér véget, a problémák ellenére is egy kiváló horror-thriller marad.

Erre vágytak sokan a pandémia után

Mint horrorfilm, az Hang nélkül 2. még mindig lebilincselő és intenzív, és a legtöbb néző megkapja azt, amit akar – különösen a „csak ki akarok kapcsolódni és szórakozni akarok” posztpandemikus korszakban. No és mi van azokkal, akik egy kicsit több mélységre és lélektanra vágynak, és egy olyan filmre, amely a végén teljesen összeáll? Nos, lehet, hogy ahhoz meg kell várniuk a következő fejezetet az igazi tematikus és érzelmi lezáráshoz.

-Zardoz-