PlayStation Plus: milyen játékokra számíthatunk júliusban?

Hiába a kánikula (és az ebből fakadó alváshiány, folyadéknyakalás és bármi velejárója a hőségnek…), a Sony továbbra is havonta igyekszik más játékokat kínálni azoknak, akik megnyitják a pénztárcájukat, hogy cserébe „a kék cég” megnyissa nekik a PlayStation 4-en és a PlayStation 5-ön az összes játékban az online multiplayert.

 

Az egyik játékról már biztosan tudhatunk, hiszen amikor a júniusi listáról lerántotta a Sony a leplet, akkor hivatalosan közölték, hogy a Virtua Fighter 5 Ultimate Showdown, a már másfél évtizede megjelent játék Dragon Engine-en (Yakuza!) futó, és kapásból a PlayStation Plusban elrajtoló átgondolása júliusban is ingyenesen hozzáférhető lesz a Plusosoknak.

És korábban beszámoltunk már arról is, hogy nagyon gyanús időzítéssel készül A Plague Tale: Innocence PlayStation 5-ös, Xbox Serieses verziója, hiszen pontosan július első keddjén fog elindulni az amúgy korrekt sikerekkel futó játék új generációs frissítése. Szóval egy játékról biztosan tudjuk, hogy hivatalosan júliusban is ott lesz, egy másikról pedig erősen gyanítottuk, hogy a kínálat része lesz. De vajon három PlayStation 4-es játék van-e, vagy a Virtua Fighter 5 Ultimate Showdown mégis elfoglal egy helyet? Meg is válaszoljuk…

Nos, a PlayStation 4-re a Call of Duty: Black Ops IIII és a WWE 2K Battlegrounds érkezik, és ezzel három PS4-es játék vár az előfizetőkre. A PlayStation 5-ös játék esetében pedig jó megérzésünk volt: tényleg A Plague Tale: Innocence lesz ingyenes, de itt kizárólag a PlayStation 5-ös verziót lehet ingyenesen letölteni előfizetőként.

Az imént említett három játék július hatodikától lesz elérhető augusztus másodikáig a PlayStation Store-ból. Ne feledjük, hogy a júniusi, nemsokára távozó játékokat még július ötödikéig, hétfőig elérhetjük. Ezek az alábbiak: Operation: Tango (ennek kizárólag a PlayStation 5-ös verziója), illetve Star Wars: Squadrons (PlayStation 4).

Úgyhogy a Sony a nyárra azért elővett egy nagyobb játékot az Activision Blizzardtól, igaz, nem éppen a legújabb Call of Duty lesz az, amit megkapnak az előfizetők. Ettől függetlenül négy játék érkezik.

Forrás: PS Blog

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu