Nintendo Switch: jön a harmadik modell, de nem az, amire számítottunk! [VIDEO]

A 2017-ben elstartolt Nintendo Switch (aminek hardverjét minimálisan áttervezték már), illetve a 2019-ben elindított Nintendo Switch Lite után itt a hármas variáns, de nem éppen erre számítottunk…

 

Szóval hivatalos, hogy a Nintendo Switch egy drágább, új modellt kap. Miért kóstál többet ez a verzió az alap modellel összevetve? Nos, kezdjük azzal, hogy OLED-kijelzővel rendelkezik ez „a kapcsoló”. (Emiatt az interneten sokan elkezdtek a PlayStation Vita iránt kutakodni, ugyanis a Switch OLED verzióját jó tíz évvel megelőzte…) Ez a kijelző 7″-os lesz, így a 17,78 centis képernyő még nagyobb, élénkebb vizualitást is kínálhat, amit akár1080p-ben élvezhetünk dokkolva, handheld módban pedig maximum 720p felbontást kapunk. (Ezt már a nagy N adatbázisából lestük ki!)

A nagyobb kijelző mellé szélesebb, beállítható támaszt is kapunk, ami jogos is, mert nem kéne, hogy a Switch kijelzője belefeküdjön az asztalba a játék közben, mert akkor utána lendületből vágjuk ki az ablakon a driftelésre hajlamos Joy-Conokat, ha meglátjuk az esetleg betörött kijelzőt. A látószöget könnyedén beállíthatjuk a standdal.

A Nintendo Switch OLED modellje 64 gigabájtnyi beépített tárhellyel rendelkezik, így azért el fog férni rajta pár nagyobb játék. A hangzás is talán erősebb lesz a beépített kijelzőkön keresztül (ebben kétkedünk), de az online játék tuti stabilabb lehet, ugyanis a dokkon lesz egy Ethernet port. Így nem kell a Wi-Fi-vel szórakozni, ami a játékmenetre jó hatással lesz.

A Nintendo Switch OLED modellje október 8-án fog elstartolni 350 dollárért, ami euróból számítva 126 ezer forint körüli árat jelenthet. Fehér, neonpiros, illetve neonkék színekben keressük majd a boltokban a nagyobb Switchet, amiről pletyka szintjén szinte mindent helyesen leírtunk, viszont van valami, amit azért ki kell emelnünk…

Hol az erősebb teljesítmény? Mert így van egy drágább modell, ami legalább egy erősebb, nagyobb kijelzőt (+0,8″), több tárhelyet, és egy izmosabb dokkot kap, de nem biztos, hogy ez megéri a plusz ötven eurót (forintban 18 ezret).

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu