Arcfelismeréssel küzd a Tencent az éjjel játszó gyerekek ellen

TECH HÍREK – A kínai techgigász komolyan gondolja, hogy éjszaka nem kéne a fiataloknak titokban játszania.

 

A cég ezért arcfelismerő technológiával erősített: este tíz óra után (illetve reggel nyolc óra előtt) kötelező a személyazonosságuk igazolásához az arcfelismerés a mobilos játékokban, ami csak egy újabb lépés az országban egyre szigorodó regulázásban, ha a fiatalok játékidejéről van szó. Eddig hatvan mobilos Tencent-játékban működik a technológia (pl. Game for Peace, Honor of Kings), de idővel még több játék fogja megkapni ezt az újítást.

Így a gyerkőcöknek nincs lehetőségük a kiskapuk alkalmazására, ugyanis a telefonjukon levő kamera az életkorukat és személyazonosságukat is felismeri. És ez régóta tartó folyamat: 2019-ben vezettek be több olyan szabályzatot a kínai játékiparban, ami kötelezi az ottani cégeket arra, hogy a játékosok valós nevükkel regisztráljanak, továbbá már ekkor is elkezdték a fiatalok számára fenntartott játékidő korlátozását. Csak ugye voltak cseles lépések, és ezért döntött a Tencent a már-már Nagy Testvér szintjén levő szigorítás mellett.

A kínai kormány szerint ez csak a játékfüggőség visszaszorításáról szól, de vannak aggodalmak, hogy komolyabb célok is lehetnek a Tencent húzása mögött: az országban ugyanis van egy társadalmi pontozási rendszer, amiben egyes személyeket több, a kormány által el nem fogadott viselkedési formáért büntethetnek (például nem alkalmazzák megfelelően a hulladékukat az újrahasznosításra).

Ez pedig azért lehet érdekes, mert a kínai cégek között pont a Tencent az egyik, ami külföldön is terjeszkedik. Gondoljunk csak bele: Epic Games, PlatinumGames, Riot Games, Yager, és még sorolhatnánk (de még a Ubisoftban is van részesedésük), így a befolyásuk hatással lehet a „nyugati termékekre” is, de ez még Amerikában okozhat súlyosabb problémákat, hiszen az ottani szabadságkorlátozást nem nagyon veszik olyan jó néven.

Akármi is lesz ebből, a kínai fiataloknak így nincs már sok megoldásuk a cselezésre. És ezt nyugodtan nevezhetjük megfigyelésnek, mert ki tudja, hogy a kamerát a játék alatt rögzítik-e, vagy kiknek továbbítja a készülék az itt rögzített adatokat.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu