FILMKRITIKA – Megnéztük a Szilaj, zabolátlanok 3D-s változatát, hogy belelessünk az idei nyár egyik legjobban reklámozott gyerekmozijába.

 

Bármelyik szülő vagy gondozó elmondhatja, hogy a gyerekek képesek újra és újra megnézni ugyanazt a tévéműsort vagy filmet. És újra… és újra. A gyerekem egy esős hétvégén úgy nézte újra a Kacsamesék mindhárom évadát, mintha én nézném a Trónok harcát lenne. „Hát nem láttad már elégszer a Kacsameséket?” – kérdeztem a kisfiamtól, aki hitetlenkedve nézett rám (és mintha egy kicsit hülye lennék), kijelentetve: „Már több mint egy éve nem is néztem.”

Tehát a gyerekek különösen olyan nézőközönség, akiket nem érdekel, hogy a dolgok ismétlődnek. Nem vágynak arra, hogy egy film új utat törjön, vagy olyat adjon nekik, amit még nem láttak. Ez jól jön a Szilaj, zabolátlanok esetében, amelyet úgy reklámoznak, mint „a DreamWorks Animation szeretett történetének következő fejezetét”. De valójában ez ugyanaz a „fejezet”, amit a gyerekek már láttak.

 

2002-ben indult a franchise

 

De térjünk vissza az eredeti Szilajhoz. A franchise először 2002-ben indult a Szilaj, a vad völgy paripája című filmmel: Cimarron csődörével és az eredeti szinkronhanggal, Matt Damonnal, aki a címszereplő ló hangját adta. 2017-ben mutatták be a Netflix sorozatát, a Szilaj: Szabadon száguldó póni meséket, amely a Netflix magyarországi penetrációjának köszönhetően már nálunk is nézhető, amelynek címszereplője az eredeti Szilaj egyik utódja volt, és a sorozat azóta nyolc évadot és néhány spin-offot is megért.

Ez a mostani film, a Zabolátlanok Lucky Prescott (Pekár Adrienn) történetét meséli el, aki Cora nagynénjével él. Miután Lucky elég engedetlen, Cora úgy dönt, hogy a lányt elviszi a vidéki határvárosba, Miraderóba, hogy a nyarat az apjával, Jimmel (Seder Gábor) tölthesse. Miraderóban Lucky megismerkedik Abigail Stone-nal  és Pru Grangerrel (Csuha Bori), és összebarátkozik egy Szilaj nevű musztánggal (már nem beszélő szereplő). Walton Goggins az aljas lóvadász, aki el akarja fogni Spiritet.

 

Vótmá’

 

A film célközönsége számára a cselekmény nagyon ismerősen fog hangzani, hiszen sok tekintetben a Szilaj: Szabadon száguldó póni mesék pilot epizódját tükrözi. Van néhány változtatás a cselekményben, több híres hang a szereplők mögött és új animáció (amelyben minden szereplő kissé másképp néz ki), de a történet lényege ugyanaz. A gyerekeket valószínűleg nem fogja érdekelni, de azért furcsa választás. Miért nem lehetett volna például úgy alakítani a sztorit, hogy ez a film az eredeti, 2002-es alkotás és a tévésorozat évadai között hidat képezni? Vagy ad abszurdum egy teljesen új történetet is ki lehetett volna találni…

Mindettől függetlenül el kell azért ismernek, hogy az én 37 évemmel sem unatkoztam, sőt, meghatott a sztori. A mellettem üldögélő apuka sem kínlódott látványosan.

 

2D, ami inkább „3D”

 

Ami a látványt illeti, a 3D kicsit erős túlzás: szinte az összes háttér 2D-és, festett vászon hatását kelti. Elhanyagolják az árnyékolást, a tárgyakra sem fektettek komoly hangsúlyt, talán egyedül az alma plaszticitása volt precízen kidolgozva, vagy a frizurák műanyag paróka jellege – mert azt hajnak jóidulattal sem lehet nevezni: beáll, mint a kukoricacsuhé. Szóval az elmondható, hogy a CGI technológia továbbra is csúnya, de javára legyen a filmnek, hogy nézhető.

 

Fejőstehén

 

A sztoriból nem hiányzik a veszély és a kaland sem. Egyben a felnőtté válás története, ahogy a három barát próbára teszi függetlenségük határait. Ami azonban itt hiányzik, az a szív. Bár a Szilaj, zabolátlanok üzenete jó (vannak dolgok, amelyekért érdemes küzdeni; hagyni kell, hogy a gyerekek maguk kövessék el a hibáikat), nehéz nem úgy tekinteni a filmre és egyben a franchise-ra, mint egy egyszerű pénzügyi „fejőstehénre”. Pedig hát itt a lovak és nem a tehenek a főszereplők…

-theGeek-