Ghostwire: Tokyo: ez a játék sem fog idén megjelenni!

Komolyan már ott tartunk, hogy egyre kevesebb játék esetében van fixálva, hogy igen, tényleg 2021-ben eljut a játékosok kezeibe: ezúttal a Tango Gameworks (The Evil Within) alkotásáról hallottuk, hogy csak jövőre számítsunk rá.

 

A már a Microsoft alá tartozó Bethesda Softworks, illetve a Tango Gameworks bejelentette, hogy a PlayStation 5-re és PC-re készülő Ghostwire: Tokyo halasztást kapott: 2021 helyett csak 2022 elején fog megjelenni a játék, amiről itt olvasható a közlemény, amiben részletezték, hogy miért határoztak a játék eltolásáról.

A Shinji Mikami (Resident Evil!) által alapított stúdió azt szeretné, hogy mi a lehető leghamarabb megkaphassuk a játékot, hogy egy felejthetetlen, kísérteties Tokiót átélhessünk, és ennek felépítésén dolgozik a japán csapat. De eközben az ott dolgozó emberek egészségi állapotát szeretnék megőrizni (és itt nem az erőltetett menetre, a crunchra kell egyből gondolni, ugyanis a koronavírus-világjárvány továbbra is köztünk van, de ennek ellenére megrendezik a nyári olimpiát Japánban).

Az új megjelenési időszak a Tango Gameworks szerint lehetővé teszi számukra, hogy a Ghostwire: Tokyo világát pontosan úgy kelthessék életre, ahogy azt ők elképzelték. Ezután megköszönték a türelmünket, hogy olyan élményt teremtsenek, amire eddig tőlük nem volt példa, és a stúdió már alig várja, hogy a következő hónapok során további részleteket is megmutassanak a játékból, ami talán az utolsó Bethesda által kiadott játék lehet majd PlayStation 5-ön.

De lehetne sorolni, hogy mi minden lett átrakva 2022-re: Gran Turismo 7 (PlayStation 5, PlayStation 4, béta hamarosan, erről írtunk), God of War: Ragnarok (PlayStation 5, PlayStation 4, a név nem hivatalos), Hogwarts: Legacy (multiplatform), The Lord of the Rings: Gollum (multiplatform), és még a Horizon Forbidden West (PlayStation 5, PlayStation 4) is csatlakozhat a listához, erről a Sony még nem döntött.

A Ghostwire: Tokyo tehát valamikor 2022 elején érkezik PlayStation 5-re és PC-re, később pedig tuti lesz Xbox Series port is.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu