Warframe: többek között cross-playjel is erősít a Digital Extremes játéka! [VIDEO]

Nem csak platformtól függetlenül játszhatunk együtt másokkal, hanem még az elmentésünket is mozgathatjuk ide-oda, ugyanis cross-save megoldást is kínálni fog a Warframe.

 

A Warframe-nek lesz egy új kiegészítője, ami The New War (Az új háború) címmel rendelkezik (továbbá mobilos kiadás is készül). Ez valamikor az idei év során fog megjelenni, és a Digital Extremes azt szeretné, ha egyszerre az összes platformon, így a a PlayStation 5-ön, az Xbox Series pároson, továbbá a Nintendo Switch-en is egy időpontban ütné fel a fejét a free-to-play játékban a kieg.

Sheldon Carter, a Digital Extremes vezérigazgatója azt mondta a sajtóközleményben, hogy a közösség elképesztően fontos nekik, így a cross-play és a cross-save funkciókkal történő bővítés csak kis része azoknak, hogy miként hozzanak össze minél több játékost, hogy közösen élhessék át a Warframe gyors, folyékony, akciókkal teli élményeit. Hozzátette, hogy a Warframe még csak a következő generációjának elején tart. (Ki kell emelni, hogy nyolc éves.)

Az új konzolgenerációt egy új kiegészítővel indítják el, és ez a bővítés egy új fejezetet fog nyitni afelé, hogy minél több történettel rendelkező tartalommal frissítsék a Warframe-et, ugyanis Carter szerint ez az, amit nagyon sok játékosuk követelt már jó ideje. Itt amúgy egy fél órás játékmenetes videó is megtekinthető a The New Warból, amiben Veso (Corpus-mérnök), Kahl-175 (Grineer-katona), illetve Teshin (Dax-harcos) is első alkalommal lesz játszható küldetésekben.

A The New War kiegészítőben a jellemzés szerint senki sem lesz biztonságban, így kedves Tenno, fel kellene készülni. A régi ellenségek visszatértek az Origin-rendszerbe, és kérdéses, hogy a frakciók egyesítik-e az erejüket Ballas, Erre, illetve a Sentientek ellen, vagy a teljes körű inovációt mindenki vereséggel fogja elkönyvelni.

A Digital Extremes amúgy a Leyou birtokában áll. Ezt a céget korábban a Sony is megpróbálta felvásárolni, de a hong kong-i központú Leyout a kínai kommunista politikai fondorlatokkal elzárták a nyilvánosságtól, majd tavaly decemberben a kínai techcégek egyik legnagyobba, a Tencent lett a cég tulajdonosa

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu