Dragon Age 4: esélyes egy 2023-as megjelenés

Jövőre az Electronic Arts és a BioWare már el is indíthatja az EA Play Live-on nem mutatott Dragon Age 4 marketingkampányát.

 

A Dragon Age 4-ről hivatalosan a BioWare nem közölt a héten semmit, ugyanis a stúdió korábban kihangsúlyozta, hogy az Electronic Arts „E3-helyettesítő műsorán” nem fog szó esni a következő Dragon Age-ről (és ez így is lett), de azt azért a csapat elárulta, hogy ők keményen dolgoznak rajta (nem csoda: az Anthem rebootot kidobták, és emellett csak az új Mass Effect az, amiről hivatalosan tudjuk, hogy készül…).

Erre itt van a hol megbízható információkkal rendelkező, hol pedig utólag sületlenségeket állító Jeff Grubb a VentureBeattől. Ő azt írta, hogy nem nagyon kell félni attól, hogy hosszú ideig nem fogunk hallani a Dragon Age 4-ről, ugyanis a BioWare most állítólag egy 2023-as megjelenést nézett ki, így a játékról elvileg jövőre már hallanunk kell többet is, hiszen azért ez mégsem egy olyan alkotás, amit az Electronic Arts csendben kiad bárminemű híresztelés nélkül. (Az Unravel Two-val ezt tette a kiadó, de az nem egy AAA játék volt…)

Korábban, az egyjátékos stílus (ismételt) elővételekor már összefoglaltuk, hogy milyen rögös is volt idáig a Dragon Age 4 fejlesztésének útvonala, úgyhogy idézzük magunkat: „A Dragon Age 4 fejlesztése még 2015-ben kezdődött, és mivel a multiplayer elemektől meg fog szabadulni, ezzel már a második áttervezésen esik át hat év alatt a BioWare következő projektje (szerintünk ugyanis ez előbb fog megjelenni, mint az új Mass Effect – és nem, a Mass Effect: Legendary Editiont nem tekintjük új játéknak; az csak a trilógia újrakiadása).

Ez pedig már bátran nevezhető fejlesztési pokolnak még akkor is, ha 2018-ban lett csak hivatalosan bejelentve, hiszen addigra már átesett a Joplin-Morrison váltáson, ami 2017 őszén történt. A Respawn Entertainment így megérdemel egy rekesz pezsgőt (ők csinálták ugyanis a Star Wars Jedi: Fallen Ordert, aminek sikere még a kiadót is meglepte).” A Joplin volt az eredeti koncepció, míg a Morrison az élő szolgáltatásos („Anthem sárkányokkal”) irányzék volt.

Az Electronic Arts korábban több pénzügyi jelentése során is közölte, hogy a Dragon Age 4-et szeretné a 2023-as üzleti évben kiadni, még nem közölt platformokra. Mivel ez 2022 áprilisától 2023 március végéig tart, reális lehet mondjuk 2023 elején kihozni…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu