All-in-t mondott a Microsoft vezérigazgatója a videojátékokra

Satya Nadella a Microsoft vezérigazgatója a pókerben használt kifejezéssel élve kimondta, hogy mindent egy lapra tettek fel a cégnél (aminek anyagi gondjai valószínűleg már sosem lesznek, elvégre a Windows és az Office termékcsalád is tőlük származik…).

 

A Microsoft negyedik negyedéves üzleti jelentése során (nekik júliusban kezdődik az üzleti év!) Nadella azt mondta, hogy a videojátékok számítanak a legnagyobb kategóriának a szórakoztató iparban, és a Microsoft minden erejével azon van, hogy elérjék azt a három milliárd játékost (és igen, Nadella is a gamer szót használta… szóval az Electronic Arts tényleg elszakadt a valóságtól) függetlenül attól, hogy hol és mikor játszanának.

Nadella szerint all-in-t mondtak a játékokra. Az E3-on az eddigi legnagyobb játéklistájukat mutatták meg: 27 új játékot neveztek meg, és ezek mind elérhetőek lesznek az Xbox Game Pass előfizetőinek (még ha erről az üzleti modellről egy ex-PlayStation vezető kritikus kommentet tett a minap, erről beszámoltunk). A Game Pass szerinte gyorsan növekszik, és megváltoztatja, hogy az emberek miként fedeznek fel játékokat, hogyan játszanak velük, és miképp kapcsolódnak hozzájuk. Az előfizetők 40%-kal többet játszanak, és 50%-kal nagyobb a költekezésük is a nem előfizetőkkel összevetve.

A növekvő felhős iparban is a Microsoft az éllovas, állítja Nadella. Csak júniusban az Xbox Cloud Gaming elérhető lett az iOS-en és PC-ken is a támogatott böngészőkön keresztül 22 országban (köztük Magyarországon is). Több millióan streameltek már a felhőből, és az Xbox Series konzolpárost a Microsoft-vezér a leggyorsabban fogyó konzoljainak nevezte. (Ugyanezt mondta Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment vezetője a PlayStation 5-ről, de a növekvő ipar+pandémia páros itt is torzított a szituáción…)

Az alkotói ökonómiában is nő a Microsoft lehetőségeinek tere: a játékosoknak új lehetőségeik vannak a munkásságuk felépítésére és monetizációjára. A Flight Simulatort, illetve a Minecraftot említette példaként. Nadella szerint egy év alatt a modderek megduplázták a keresetüket.

Nadella konkrét konzolértékesítési adatokat nem közölt (a Sony igen, írtunk is róla), de Daniel Ahmad, a Niko Partners senior elemzője a Twitteren megosztotta számításait. Szerintük június végével bezárólag 6,5 millió Xbox Series X és Xbox Series S lett értékesítve összesen. Ugyanezen, a rajt óta eltelt időszak alatt az Xbox One-ból 5,7 milliót, az Xbox 360-ból pedig 5 milliót hozott össze anno a redmondi cég.

Az utóbbi negyedévben több konzolt tudott a boltokba elvinni a Microsoft, ezért az eggyel korábbi negyedévhez képest 20%-kal több hardveres jövedelme lett a Nadella vezette cégnek. Az Xbox One-ból többet vitt ki a boltokba a Microsoft a rajt során, mint az Xbox 360-ból, de idővel több fogyott a 2005-ös masinából, mint a 2013-asból. Az Xbox Series párosnak jó esélye van megtartani a két előző generációval szemben a lépéselőnyét a jelenlegi stratégiával (dupla SKU, azaz két modell a piacon + tartalom + Xbox Game Pass-fókusz).

Úgyhogy PlayStation 5: 10 millió, Xbox Series: 6,5 millió…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu