Ghost of Tsushima: az alapjáték is hatni fog az új kiegészítőre!

Az Iki-szigettel bővít a Ghost of Tsushima (pontosabban:  annak a Director’s Cut újrakiadása) így másképp fog hatni, mintha az elejétől a végéig újrajátszanánk.

 

A Sucker Punch játékáról korábban már beszámoltunk, hogy új kiegészítővel fog bővülni, és eközben cross-genné is fejlődik a játék, hiszen bár tavaly PlayStation 4-re jött ki a Ghost of Tsushima, az Iki-szigeti túrával már PlayStation 5-ös verziót is megtalálhatjuk a boltok polcain, illetve a PlayStation Store-ban. Az Iki-sziget amúgy alapból nem lesz elérhető: teljesítenünk kell a játék első fejezetét és utána mehetünk át az új régióba.

A Ghost of Tsushima állítólag nyomon fogja követni, hogy az alapjáték történetszálában kikkel találkozunk, és ez hatással lesz a kiegészítőre. Erről Nate Fox (a játék kreatív rendezője), illetve Joanna Wang (a környezetért felelős művészeti vezető) beszélt egy új interjúban, amit a japán GameSparkon olvashatunk. Fox azt mondta, hogy a Director’s Cut alcím mellett azért döntöttek, mert annyira sok extra tartalmat adtak az alapjátékhoz (szerintünk pedig inkább a Sony felől érkező nyomás hatására tettek így), és belekerültek olyan új funkciók is, amik a PlayStation 5 képességeit használják ki.

A Sucker Punch sok időt szánt arra, hogy a lóháton történő közlekedés ne csak egy újabb módja legyen az A pontból B-be történő eljutásnak, ugyanis az állatokkal támadni is lehet majd. Fox hozzátette, hogy a sztori DLC az alapjáték teljesítése után is elérhető lesz, így nem kell kapásból egy új elmentést kezdeni, ha tavaly már platináig játszottuk volna volna a Ghost of Tsushimát. Ez egy külön történet lesz, ami tehát nem kapcsolódik az alap küldetésekhez, viszont nyomon fogja követni, hogy azok során kikkel találkozunk. Még nem tudjuk, hogy milyen hatásra számíthatunk.

Fox szerint a rendezői kiadáson már teljes erővel dolgoztak 2020-ban is, és ráadásul a Sucker Punch stábja teljes egészében otthonról tette ezt. A karakterek mozgása és animációi érdekében viszont különleges, a  mozgást digitalizáló (motion capture) felszerelést küldtek ki a színészeknek. Végül annyit mondott, hogy a Ghost of Tsushima Director’s Cut megjelenése után döntenek majd arról, hogy sorozattá alakítják-e a történetet, erre ugyanis jelenleg nincsenek kész tervek.

A Ghost of Tsushima Director’s Cut augusztus 20-án jön ki PlayStation 5-re és PlayStation 4-re.

Forrás: PSL 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu