FILMKRITIKA – Az Öngyilkos osztag nem annyira reboot vagy folytatása a 2016-os Öngyilkos osztagnak, mint inkább egy teljes újrakezdés. Valójában ez a tiszteletlen, ultra-erőszakos, szándékosan zs-kategóriás gazembereket felvonultató móka a DC legjobb filmje évek óta.

A történet lényegében „A piszkos tizenkettő, csak szupergonoszokkal”, és mégis pokolian szórakoztató. Ismét egy csapat bebörtönzött szuperbűnözőt küldenek halálosan veszélyes titkos küldetésre, így ennél az R-besorolású filmnél most erőszakosság terén alaposan kiélhette magát a rendező James Gunn.  Míg a kosztümös hősök és gonosztevők esetében elvárjuk, hogy a ismét felbukkanjanak a franchise következő részében, az Öngyilkos osztag szereplői nem élvezik ezt a luxust, így bármikor fűbe haraphatnak. A film világossá teszi, hogy az igen eredeti és különc szereplőgárda tagjai közül senki sincs biztonságban. Ez ritka veszélyérzetet ad, mint a Trónok harca szebb napjaiban, amikor bármelyik jelenet lehetett a kedvenc karakterünk utolsó szereplése.

A rendezői biztos(an) ölő kéz

A Warner Bros. büszke arra, hogy a DC szuperhősfilmek „rendezői irányítású” filmeket készít, és ez az irányelv ritkán vált be annyira dicsőségesen, mint James Gunn Öngyilkos osztagával. Az eddig is világos volt, hogy Gunn szabad kezet kapott, hogy azt csináljon, amit csak akar David Ayer 2016-os Öngyilkos osztagával ellentétben, beleértve az R-kategóriás káoszt és őrületet is, illetve azt is, hogy Peter Capaldi annyit káromkodjon a filmben, amennyit csak akar. És Gunn örömmel teljesítette is ezeket az elvárásokat.

A galaxis őrzői-filmek fenomenális sikere miatt könnyedén elfelejthetjük, hogy Gunn egykoron horrorfilmeket rendezett: olyan B-filmek kultikus sikerei mögött állt, mint a Slither és a Super. Bizony, mielőtt az olyan cuki karaktereket, mint Groot, kiemelte volna az ismeretlenségből a rendkívül népszerű Marvel-filmekkel, Gunn nem félt sokkolni és megdöbbenteni, és feszegetni a határokat, különösen, ha a vérengzésről volt szó. Az Öngyilkos osztag látványosan erőszakos, időnként meglepően kedves szuperhősös/szupergonosz filmmel pedig újra visszatért Gunn gyökereihez.

Elismerésre méltó az is, hogy Gunn vette a fáradtságot és nem egyszerűen megismételte A galaxis őrzői receptjét, amire sokan számítottak – különösen az előző film direktora: Ayer Öngyilkos osztagának közismerten A galaxis őrzőire hajazó, stúdió által előírt rendezése után. Ehelyett Gunn úgy döntött, hogy a saját, nagyon sajátos kézjegyét teszi rá az Öngyilkos osztagra, és a legismeretlenebb, D-listás DC-karakterekkel népesíti be, indítékot és kidolgozott háttértörténetet ad nekik, és sokukat szörnyen borzalmas halállal öl meg.

Idros Elba jutalomszerepe

Az Öngyilkos osztag de facto főszereplője Robert DuBois/Bloodsport (Idris Elba, aki beveti veleszületett sármját, miközben kihasználhatja alulhasznosított önironikus attitűdjét), a Belle Reve-ben bebörtönzött zsoldos, aki azért került a szigorúan őrzött rabok közé, mert egy kriptonitgolyóval Supermant az intenzív osztályra juttatta. Miután Waller megfenyegeti a lányát (Storm Reid), Bloodsport vonakodva bevonul, hogy vezesse Waller X-es különítményét egy küldetésen Corto Maltese-ben, egy kitalált dél-amerikai országban, ahol nemrég erőszakos katonai puccsot hajtottak végre. Az új rezsim pedig nem rajong Amerikáért. De Waller küldetése a Task Force X számára furcsa módon nem az új katonai rezsim megbuktatása, hanem az ország náci korabeli Jotunheim laboratóriumába való beszivárgás és annak elpusztítása, ahol a Gondolkodó (Peter Capaldi, aki lényegében egy szupergonosz Malcolm Tuckert alakít) valami aljas dolgot főzött ki.

Bloodsport csapatához csatlakozik Peacemaker (John Cena, csupa hivalkodó gonoszság), egy hencegnő gyilkos, aki gyakran próbál túljárni Bloodsport eszén; Ratcatcher 2 (a csodálatosan álnok Daniela Melchior), egy piti bűnöző, aki patkányokat irányító technológiával rendelkezik; a szerencsétlen „félresikerült kísérlet” Polka-Dot Man (egy jelenetrabló David Dastmalchian); és a film imádnivaló MVP-je, Nanaue/King Shark (Sylvester Stallone hangja, Steve Agee mo-kapitánya), a csapat stílusában Groot-ra emlékeztető, cápafejű, emberhúsra éhes, nehézkes, de szinte elpusztíthatatlan figurája.

Eközben Rick Flag, az igazi G.I. Joe visszatért, és egy olyan külön küldetést vezet, amelyben az Öngyilkos osztag korábbi kedvencei körül páran és új arcok is megfordulnak: Harley Quinn (Margot Robbie, aki továbbra is tökéletes a karakter alakítása terén), Bumeráng kapitány (Jai Courtney, állandóan kiborulva, mint mindig), Savant (Michael Rooker), Blackguard (Pete Davidson), TDK (Nathan Fillion), Javelin (Flula Borg), Mongal (Mayling Ng), és a pokol bugyraiból származó félelmetes gag-szörny, Weasel (Sean Gunn).

Amikor az „öngyilkos” tényleg halálos szóvá válik…

Ha bővebben belemennénk abba, hogyan jön össze ez a nevetségesen nagy létszámú csapat (pontosabban, hogyan kezdi el a film gyorsan és erőszakosan leépíteni a létszámukat), azzal megkockáztatnánk, hogy spoileres területre kerülünk, de hát ez benne van a film címében, nem igaz? Egy Öngyilkos osztag című filmben törvényszerű, hogy jópáran otthagyják a fogukat.

Ami persze nem is meglepő, hiszen az akció őrületesen pörgős, a film második felében szinte egyetlen pillanatra sem akar alábbhagyni és szupergonoszainknak sokszor egészen elképesztően halálos jelenetekben kell helyt állniuk, és lehetőleg életben maradniuk – ez utóbbi nem is mindig jön össze.

Gunn mégis végrehajtja azt a bűvésztrükköt, amit már többször is láthattunk tőle: rávesz minket, hogy törődjünk ezekkel a szörnyen erkölcstelen, valószínűleg halálra ítélt karakterekkel. A csapat kezd egyre inkább összekovácsolódni egy többé-kevésbé „összetartó” bagázzsá. Ennek a furcsa csapatnak a középpontjában a Bloodsport és a Patkányfogó 2 között kibontakozó váratlan apa-lánya dinamika áll, ami egész egyedi történeti fordulat, még akkor is, ha Daniela Melchior ábrázolása a tiszta szívű patkányvezérről lényegében Pom Klementieff Sáskájának variációja A galaxis őrzői Vol. 2-ből. De egyértelmű, hogy Gunn törődik mindegyik karakterrel, és az Öngyilkos osztagba is belevisz valamit abból a komoly empátiából, amit az Őrzők-filmekben csiszolt. És ez talán az új Öngyilkos osztag legnagyobb pozitívuma: meg fogod szeretni a szupergonoszokat, mielőtt a legtöbbször elveszítenéd őket…

-BadSector-