A Sony-t nem zavarja a PlayStation Plus terjeszkedésének lassulása

A cég szerint nem kell tartani attól, hogy nem növekszik kiugró tempóban a PlayStation Plus-tábor.

 

A Sony az első üzleti negyedévében (április-június) korrekt eredményeket ért el, ugyanis a PlayStation brand szépen megtolta a szekeret. Bár ott a 9,3%-os növekedés a hálózati szolgáltatásokban (PlayStation Now, PlayStation Plus), a „pluszosok” számával kapcsolatban már lehetnek aggodalmak.

A VGC arról tudósít, hogy a pénzügyi jelentés közlése után Totoki Hiroki, a Sony pénzügyi vezetője azt mondta, hogy a tavalyi eseményeket nem kellene figyelmen kívül hagyni. Tudja, hogy a 104 millió előfizetés nem egy erős szám, de feltette a kérdést, hogy tényleg egy csökkenő trendet látunk-e. Ők úgy vélik, hogy nem.

Totoki szerint elemzik az eltérő elemeket, de nincsenek feltűnő, kiugró trendek, amikből kiindulhatnának. Az augusztusi és szeptemberi időszakot még ki kellene várni, és így cselekszik a Sony is, mert csak ezek után ülhet neki „a kék cég” egy elemzésnek. Tavaly ugye az otthonmaradás miatt elképesztően nagy érdeklődés mutatkozott a játékiparban (így a PlayStation Plus iránt is), így jogos, hogy csökkenés mutatkozik, ám a 2019-es üzleti évhez képest (2018 áprilisa és 2019 áprilisa között) növekedést tapasztalnak.

Totoki szerint mélyíteni fogják a platformmal történő interakciót (azt szeretnék, ha a PlayStation Plus több játékost ragadna magával), és valamilyen fejlesztés is következhet. A következő üzleti év során (2022 áprilisától) cselekedni fognak, hogy ezt a szolgáltatást is támogatni tudják. Ez érdekesen hangzik. Rá is férne az előfizetéses modellre valami tuning, mert jelenleg mindössze havi két PlayStation 4-es és egy PlayStation 5-ös játékot kapunk a legtöbbször. Hiába új a PS5-ös cím (amik többször is régebbi termékek portjai voltak), korábban több játék is várt ránk (PlayStation 4-es, PlayStation 3-as és PlayStation Vitás egyaránt).

A Sony a tegnap taglalt pénzügyi jelentése szerint jelenleg 46,3 millió aktív PlayStation Plus-előfizetővel rendelkezik. Ez bár az egy évvel korábbihoz képest növekedés, nem olyan nagy mértékű.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu