Jeges pokol – Vajon ’ez úttal’ is Liam Neeson lesz a ’jeges legjobb’?

FILMKRITIKA – Az elmúlt évtizedekben Liam karaktere egybeforrt a céltudatos, hidegvérű, ám szerető apa és hősies megmentő személyével, erre példa a Jeges pokol című film is.

 

A stúdiók évről évre szerződtetik: ő a típikus jó fiú, aki nem passzióból üt, hanem így rendezi a lapjárást: jobbkézként segíti a karma működését, tehát mindenkinek ellátja a gondját vagy baját. (Íme néhány nagyszerű film: Elrabolva 1-3, Ismeretlen Férfi, Becsületes Tolvaj, és persze ne feledkezzünk meg a legendás Baljós Árnyakról – ahol ’lézerhancban’ szinte verhetetlen a és gondoskodó nevelőapa szerepéről az Igazából Szerelemben). Nem csoda, hogy ezek a jellenvonások későbbi szerepeiben is útján kísérik. Számomra külön elképesztő, hogy az idő vasfoga sem mer rávicsorodni, hiszen tized olyan lassan öregszik, mint pályatársai. Na jó, talán Jennifer Lopez még egy ligában küzd vele.

Karakterei rendre kiállnak a gyengébbek mellett és az igazságtalanság ellen. Egy sörre bármikor a vendégem volna (hó végén is), bújócskát viszont nem játszanék vele. Az ember úgy érzi, hogy mindjárt rátalál a fáradhatatlan igazságosztó. A jég hátán is felkutatja, akit keres: főleg, ha a fagyott víztükör ’nem megérdemelt’ oldalán lappang az illető. De ne is merüljünk, vagy ássunk ennyire mélyre, kaparjuk meg előbb azt a bizonyos felszínt.

 

 

A testvérpár kalandja döcögve indult, majd megtört a jég?

 

A canadai cowboy-ok vidékén Manitobán nem bitcoint bányásznak, ráadásul spórolnak a metán-érzékelők üzemeltetésén. A ’bányarigó’ szót utoljára 20 éve hallottam a Kincskereső kisködmön-ben (klasszikus túlvezért S-hang keverésben). Az objektumban bizony robbanás történt, és megpróbálhatja kimagyarázni a PR, hogy kintről veszik ki a ’zoxigént’.

Sokan bevállalnának egy jó fuvart (s mellé egy jó szivart), ha ezzel szeretett testvérük álmát válthatnák valóra. És itt jön képbe Mike (Liam Neeson) és csapata, akinek mentő expedíciót kell végrehajtania a bányában rekedt 26 dolgozóért. Nekik ugyanis 30 tonnás acélcsöveket kell odaszállítaniuk, hogy biztonságosan szívhassák le (vagyis inkább fel) a gázt, hogy a bontó robbantás már szabadulást hozzon.

Mike öccse, Gurty (Marcus Thomas) háborús veterán, kommunikációs képessége viszont megsérült. Karaktere Hodor-ra emlékeztet, és kb. úgy beszéli az nyelvet, mint aki másnaposan próbál túlélni egy angol szóbelit. Tipikusan az az ember, akinek ha nincs kint a négy kereke, akkor visz magával egyet, ha pedig nem ő a legélesebb kés a fiókban, akkor pajszerre vált. Lendülettel veszik az utat, mindenre van B meg C tervük: olyanra is, amire mi már rég eldobtuk az ékszíjat.

 

Van kiket bemutatni a másik két kamion utasteréből is. Az egyikük ugyanis a megbízó: Jim (Laurence Fishburne), ő az örök fő-mellékszereplő, amióta mátrix a mátrix. (nézzük is a ’cím-védéseit’: Mátrix trilógia, Las Vegas Ostroma, Utazók, és a szalagcím címszalagja: Jeges pokol). Talán túl egydimenziós volna a karaktere, ha ő vinné a hátán a produkciót: egy romantikus jelenethez el sem tudnám képzelni, vagy egy olyan szituációba sem, ahol belülről rendülne meg a hitrendszere, és nem kívülről próbálnák betörni azt, (mint ahogy Smith ügynök próbált anno beférkőzni a fejébe).

 

 

Omlás-, robbanás- vagy spoiler-veszély?

 

Talán nem rántok le túl nagy leplet (jégtakarót) azzal, hogy elárulom: a Jeges pokolban vannak nemvárt fordulatok, kanyarok a filmben. Ami a látványvilágot illeti hiteles, és igényes. Jégréteg alatti perspektívából kamiont nézni amúgy sem sűrűn szokott az ember nyáron. Az megvan, amikor a Frozen elején zúzmarás lesz a kép, és átfúr rajta egy láncfűrész? Sajnos sosem láttam 3D-ben azt a jelenetet, de hasonlóan elképesztő lehet mindez egy kamionnal. És pont ez az, amit a fuvarozó válságstáb el akar kerülni. ’Ha túl gyorsan mész: beszakad: ha megállsz, akkor meg attól szakad be.

Érdekes, hogy a hegyoldal olyan vidéken is nagyon omlós, ahol nincs is omlásveszély. (Az, hogy finom szaftos-e egy gleccser, azt ki-ki döntse el maga). A filmet nézve erősödött bennem a kíváncsiság, hogy egy ilyen zord tájon létezhet-e közös sikeres (vagy egyáltalán siker), ha csak a legapróbb rivalizálás, vagy ellenérdek is üti fel a fejét. Pedig sokan beverik azt a bizonyos kobakot. A jelenetek többsége a Halálos Iramban jeleneteit idézi, amíg a bányában már túlélői létszámstoppon törik éppen a fejüket. Oxigénből ugyanis kezd igencsak hó vége lenni, míg a mentősereg inkább Jon Snow téllel kapcsolatos próféciáit hallgatná walkie-talkie-n, ugyanis teherautóikkal igencsak vékony jégen ’táncolnak’ áprilisban.

 

Movie Review: Liam Neeson's back, on thin ice as a hero tracker (literally) - Autobala

 

Az idő ketyeg, a Jég kotyog

 

A szakszervezetnek (ha lenne) volna pár keresetlen szava a bánya vezetéséhez, az embertelen körülményekről. Ezen információk viszont 4 fal (vagy inkább) szikla közt pihennek odalent. Mike-ék már becsületbeli ügyet emlegetnek, ez pedig nagyobb mozgatórugó bármely sikerdíjnál. Elég beszédes a stratégiai redundancia szó filozófiája is. 3 kamion indul el a megfelelő eszközzel. Már egyikük megérkezése sikert hoz, viszont ők biztosra mennek. Több befutó esetén a nyeremény is töredezne. Ezen a szálon persze spekulálhatunk előre, pedig a valóság (vagyis a forgatókönyv) sokkal rétegesebb ennél. Szinte vártam, hogy a bent rekedt bányászok közé aláhull egy cetli valahonnan, hogy ’Bang’: jelezve, hogy mindjárt vége az örök túlórának.

 

 

Mi a helyzet a jégszívekkel?

 

A Jeges pokol filmben együtt izgulhatunk azokért, akik megérdemlik. A többség ilyen, de akad olyan is, akit már az elején hűvösre tennénk. A cselekmény dinamikája nem szakadozik (ellentétben az útburkolattal – hogy szakadjon meg), és bár a főszereplő miatt ültem be a moziba, szépen összeszedtek minden olyan elemet (legyen az természeti is), ami fenntartja a drukkolásunkat. Láttunk már ugyanis olyan baljós filmet, ahol Liam húzta azt a bizonyos rövidebb fénykardot.

Egyszer olvastam, hogy a hideg tájak, és az ehhez kapcsolódó vizualizációt csökkentik a szervezet hőérzetét, és hűsítő hatást gyakorolnak. Bevallom, ez is szempont volt a film kiválasztásánál, és az agyam meg is kapta ezt a plusz kellemes hűtőbordát a kinti kánikulát ellensúlyozva.

A Jeges pokol hihető történetében nincs cél nélküli csapkodás: van viszont helyette bajtársiasság, hősiesség (hűsiesség), hidegvér és eltökéltség. Nem lesz kedvünk apróságokba sem belekötni, hisz a dramaturg lavinaként fokozódik és rántja magával a cselekményt: legyen az fenyő, vagy éppen egy kanyargó kamion a jégpuszta közepén. Nemes célért küzdeni pedig ritka, akár a jégtakaró áprilisban.

-Jay’P.Sonix-

Jeges pokol

Rendezés - 8.9
Látvány - 9.3
Történet - 8.4
Zene / audió - 9.1
Hangulat - 9

8.9

KIVÁLÓ

A Jeges pokol hihető történetében nincs cél nélküli csapkodás: van viszont helyette bajtársiasság, hősiesség (hűsiesség), hidegvér és eltökéltség. Nem lesz kedvünk apróságokba sem belekötni, hisz a dramaturg lavinaként fokozódik és rántja magával a cselekményt: legyen az fenyő, vagy éppen egy kanyargó kamion a jégpuszta közepén. Nemes célért küzdeni ugyanis olyan ritka, akár a jégtakaró áprilisban.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu