Ismét éllovas pozícióban van a PlayStation 5

Júniusban pénztermelés tekintetében az Xbox Series konzolpáros a PlayStation 5 előtt végzett. Ez a tendencia nem volt hosszú életű.

 

Amikor a júniusi észak-amerikai NPD-jelentésről írtunk, a végén kiemeltük, hogy a júliusi jelentést érdemes lesz kivárni, mert így már több következtetést is levonhatunk. Nos, az NPD csoport szerint a konzolok mennyisége felől figyelve a Nintendo Switch nyerte a hónapot, de ugye „nincs kapcsolóhiány”, sőt, októberben jön belőle egy OLED kijelzőjű, valamelyest nagyobb, ám nem erősebb modell is. De a PlayStation 5 termelte a legtöbb pénzt, így valamelyest helyre is állt a rend, ugyanis általában ez a felállás szokott lenni, hiszen a tavaly novemberben megjelent konzolokból készlethiány van.

A DualSense a legjobban fogyó kiegészítő az évben (a hónapot pedig a The Legend of Zelda: Skyward Sword HD Edition Joy-Con vitte), és a fogyasztás az egy évvel korábbi eredményekhez képest 10%-kal nőtt, de itt ugye hiába vesszük figyelembe a koronavírus-világjárványt, hiszen a PlayStation 5 és az Xbox Series megjelenése megint megnyomta a konzolpiacot, így a játékipar tempója is nőtt Észak-Amerikában.

A játékok esetében ez lett a top 20 júliusban a tengerentúl:

 

  1.         The Legend of Zelda: Skyward Sword HD
  2.         Call of Duty: Black Ops Cold War
  3.         Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruin
  4.         Mario Kart 8 Deluxe
  5.         Minecraft
  6.         Mario Golf: Super Rush
  7.         MLB: The Show 21
  8.         Marvel’s Spider-Man: Miles Morales
  9.         Call of Duty: Modern Warfare (2019)
  10. Super Smash Bros. Ultimate
  11. Ratchet & Clank: Rift Apart
  12. Animal Crossing: New Horizons
  13. Tony Hawk’s Pro Skater 1 + 2
  14. Super Mario 3D World
  15. Mortal Kombat 11 Ultimate
  16. Neo: The World Ends With You
  17. The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  18. Pokémon Sword/Shield
  19. Resident Evil: Village
  20. Assassin’s Creed: Valhalla

 

Az eredetileg Nintendo Wii-re megjelent Zelda tehát behúzta magának az első helyet, amit a Call of Duty jelenleg legújabb része, továbbá a Switch-re és PC-re is elérhető, és már egy hónapja elstartolt Monster Hunter spin-off RPG követett a dobogón. Úgyhogy a Switch megint bevett két helyet a dobogóról, és a top 10-ben is ott a fölény (10-ből 6 nem gyenge arány).

A Sony egyetlen exkluzív címet mutathat fel (az MLB: The Show 21-et nem vesszük már ide, ugyanis ez hiába Sony-fejlesztés, multiplatform játékról van szó; amúgy a baseball-játék 2021 második helyére felmászott, letaszítva onnan a Resident Evil: Village-et), és többnyire ott vannak a szokásos játékok is a listán (a Mario Kart 8 Deluxe, a Minecraft mindig ott van).

Augusztusra azt tippeljük, hogy a Ghost of Tsushima: Director’s Cut és a PlayStation 5 lesz az éllovas…

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu