Marvel’s Avengers: még mindig nem mondtak le Pókemberről

Ez már-már haláli: közel egy teljes éve, hogy megjelent az élő szolgáltatásos (live service) modellt alkalmazó Marvel’s Avengers játék, ami még mindig nem rendelkezik az egy éve beígért karakterrel…

 

Most direkt utánanéztünk ennek: a Crystal Dynamics, az Eidos Montreal és a Square Enix 2020. augusztus 3-án jelentette be a PlayStation Blogon, hogy Spider-Man PlayStation-exkluzív karakterként 2021 elején fog megjönni a PlayStation 5, PlayStation 4 duóra. Úgyhogy, ha ebből indulunk ki, akkor is már mondhatjuk: legalább fél évnyi halasztást mutatott fel eddig a csapat.

Aztán később írtunk róla, hogy a Fekete Párducot a főszerepbe helyező War for Wakanda kiegészítő (ami pedig augusztus 17-én fog megjelenni, és beszámoltunk arról is, hogy mit tartalmaz) után jöhet csak szóba Peter Parker karaktere, és mivel augusztus 17-e nagyon nincs messze, teljesen jogos a kérdés, hogy mi a helyzet Pókemberrel.

Scott Walters, a senior tervező a Screen Rantnek azt nyilatkozta, hogy a terv továbbra is az, hogy Spider-Man a tervek szerint 2021-ben fog csatlakozni a tartalomhiányosan megjelent (és emiatt gyorsan el is feledettnek mondható) játékba a PlayStationösök számára. Ez a terv nem változott, és több bejelentésük is lesz az év folyamán.

Amikor eredetileg bejelentették a karakter csatlakozását, akkor még az volt a terv, hogy a játékban egy külön esemény (eventet) kap, ami jobban bemutatja őt a Marvel’s Avengers világába, és egyedi kihívásokra lehet ebben számítani, hiszen ezek az ő képességeit lesznek hivatottak tesztelni. Több kosztümmel is rendelkezni fog, mert azért a mikrotranzakciókat nem akarja a Square Enix kihagyni, és a játékmenet élményéhez köthető opciók is lesznek, de itt fogalmunk sincs, hogy pontosan mire is gondolhattak.

Úgyhogy a Marvel’s Avengers a következő három és fél hónap folyamán valamikor fogja megkapni Spider-Mant, de csak PlayStation 5-ön és PlayStation 4-en. Persze nem kizárt, hogy ebből megint lesz valami halasztás, de már így is kicsit szomorú a helyzet.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu