Abandoned: Hasan Kahraman depressziós az internet reakciója miatt

A Blue Box Game Studios vezetője szerint az Abandoned (már ha ez lesz a játék címe) első trailere hamarosan meg fog jelenni.

 

Az NME beszélt Kahramannal, aki bevallotta, hogy most igazán depressziós, mert az emberek csalónak nevezik a Blue Boxot. (Holott alá is támasztottuk az utóbbi hat év történetét. Ezek után miért csodálkozik?) Aztán inkább afelé hajolt, hogy az Abandoned egy lövöldözős ÉS túlélő játék, amiben vannak horrorelemek, de nem nagyon nevezné emiatt horrorjátéknak, és ezért nem lesz az, amire sokan gondolnak (Silent Hill).

Az NME szerint messze nem az lesz a játék, mint hinnénk, mert több részletet is hallott a site Kahramantól. A futás vagy a sebződésünk hatni fog a célzásunkra, és a félelem is módosítani fog a karakterünk képességein. Kahraman szerint mindezt high-end mozgásdigitalizációval hozták össze. Ezt ők maguk csinálták, majd az animációs adatokból készítenek a játékhoz rendszereket. Emiatt a felfedezés, a sebződés és a túlélés másképp fog hatni a játékra, de ez a mechanizmus bár jó Kahraman szerint, még nem kész arra, hogy a nyilvánosság elé tárja. Ha kellően jó állapotban lesz, megmutatják, és ezért is izgatott az Abandoned iránt: mert valami új lesz.

Aztán elismerte, hogy csalódottak voltak, akik letöltötték az Abandoned Realtime Experience appot, mert abban a teaser videó abszolút ugyanaz volt, mint amit kiraktak a Twitterre. Ki kellett vágniuk némi anyagot a nyitó teaserből, és tudta, hogy nem kellett volna a Twitteres öt (szerinte négy) másodpercet ismételni, mert ez nem ad sokat, viszont az emberek egy patchet akartak volna. Hozzátette, hogy a patch kiadása volt a hangsúly, és majd utána tartalmában bővítenek.

Kahraman nem tud aludni, enni, mert az zavarja leginkább, hogy az emberek csalóknak nevezik őket, hiszen ez igazán fáj nekik, mert neki nem ilyen célja van. Viszont nem akarják elkövetni ugyanazokat a hibákat (ehhez hat év kellett nekik?), hogy bemondanak egy dátumot, amivel saját maguk helyzetét nehezítik meg. A „kékdobozos” csapat eleinte a Gamescom környékére tervezte a trailer kiadását, de a stúdió(k?) vezetője nem akar megígérni semmit, és utána nem sokkal fog megjelenni a játszható prológus is. Tehát csak annyit mond, hogy hamarosan.

Az elmosott képek miatt volt, aki a Metal Gear Solidra gondolt, és ezért Kahraman megígérte, hogy innentől ezt nem fogják használni. A szemfedős karakter az Abandoned főgonosza lesz, egy „MetaHuman által meghajtott karakter” (vagy metaember?). Az is zavarja, hogy a stúdió (vagy a játékon dolgozó emberek közül) lényegében csak ő mutatja meg magát, de az emberek nem érzik magukat kényelmesnek, hogy bemondják, hogy közük van az Abandonedhoz (leszámítva a Nuare-t, ami egy outsourcing stúdióként patinásan hangzó név).

Megismételnénk: a Blue Box Game Studios Twittere indította el ezt az egészet, amikor azt írták, hogy „Abandoned = S-sel kezdődik, L-lel végződik”, vagy kb. valami ehhez hasonlót. Hiába törölték, ezt ők maguknak okozták.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu