Afganisztán: A Facebook továbbra is tiltja a tálibokkal kapcsolatos tartalmakat

TECH HÍREK – A Facebook megerősítette, hogy továbbra is tiltja a tálib tartalmakat a platformjairól, mivel a csoportot terrorszervezetnek tekinti.

 

A vállalat közölte, hogy afgán szakértőkből álló különcsapata figyeli és távolítja el a csoporthoz kapcsolódó tartalmakat. A tálibok ugyanis évek óta használják a közösségi médiát üzeneteik terjesztésére. Az Egyesült Államok kivonulása után a szélsőséges iszlamisták pillanatok alatt átvették a hatalmat Afganisztánban, ami újabb kihívások elé állítja a technológiai cégeket a csoporttal kapcsolatos tartalmak kezelésével kapcsolatban.

„A tálibokat az amerikai törvények terrorista szervezetként szankcionálják, és a Veszélyes szervezetekre vonatkozó irányelveink értelmében kitiltottuk őket szolgáltatásainkból. Ez azt jelenti, hogy eltávolítjuk a tálibok által vagy nevében fenntartott fiókokat, és megtiltjuk a dicséretüket, támogatásukat és képviseletüket” – nyilatkozta a Facebook szóvivője a BBC-nek.

A Facebook kijelentette: „Van egy Afganisztán-szakértőkből álló, dari és pashtu anyanyelvű, a helyi viszonyokat kiválóan ismerő csapatunk is, akik segítenek azonosítani és figyelmeztetni minket a platformon felmerülő problémákra”. A közösségi médiaóriás közölte, hogy nem hoz döntést a nemzeti kormányok elismeréséről, hanem a „nemzetközi közösség tekintélyét” követi (ami azért elég homályos definíció – szerk.)

 

A Facebook és a Sony együttműködésének ilyen téren vége, a PlayStation 4 Facebook megosztásoknak búcsút mondhatunk.

 

A Facebook kiemelte, hogy az irányelv valamennyi platformjára vonatkozik, beleértve a közösségi média zászlóshajóját, az Instagramot és a WhatsAppot is. Vannak azonban olyan hírek is, amelyek szerint a tálibok jelenleg leginkább a WhatsAppot használják kommunikációra. A Facebook a BBC-nek úgy reagált, hogy lépéseket fog tenni, ha az alkalmazáson olyan fiókokat talál, amelyek a csoporthoz kapcsolódnak.

A rivális közösségi médiaplatformok is vizsgálat alá kerültek azzal kapcsolatban, hogy hogyan kezelik a tálibokkal kapcsolatos tartalmakat. A szóvivők a Twittert használták arra, hogy értesítsék több százezer követőjüket, mióta a szervezet visszavette az ellenőrzést Afganisztán felett. A BBC kérdéseire válaszolva, hogy a tálibok hogyan használják a Twittert, a vállalat szóvivője kiemelte a vállalatnak az erőszakos szervezetek és a gyűlöletkeltő magatartás elleni irányelveit.

A Twitter szabályai szerint a Twitter nem engedi meg, hogy létezzenek olyan csoportok, amelyek a terrorizmust vagy a civilek elleni erőszakot népszerűsítik. Az Alphabet a YouTube részéről nem reagált még a BBC megkeresésére, hogy nyilatkozzon a tálibokkal kapcsolatos politikájáról.

Forrás: BBC News

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu