Steam Deck: már 4K-képes modellen is gondolkodik a Valve

Gabe Newellék szerint néhány éven belül már lehetséges lesz egy olyan hordozható PC-t csinálni (mert a Steam Deck lényegében az…), ami 4K felbontásra is képes lesz.

 

Greg Coomer, a Valve egyik tervezője a Rock Paper Scissorsnek  adott interjújában azt mondta, hogy még a cégen belül is nagy akarat mutatkozik a Steam Deck alkatrészeinek kicserélésére, és fel is teszi a képletes kérdést, hogy a Valve miért is nem teszi ezt meg három havonta. Ez nem lenne a legjobb a játékok fejlesztőinek vagy a fogyasztóknak.

Ettől függetlenül elismerte, hogy a Valve a jövőre is gondol, mert Newellék szerint a Steam Deck termékcsalád hosszú életű lesz, így már a következő modellel kapcsolatban is elkezdtek terveket készíteni. Azért azt elmondta, hogy a Steam Deck 2-nek nincsen még dizájnja, hanem ez mindössze annyit jelent, hogy a készülék új modelljénél hol húznák meg a (technológiai) vonalat.

Coomer szerint a decembertől kiszállingózó Steam Deck esetében soha nem volt a Valve tervei között, hogy 4K-ra képes legyen a modell, így a kijelző sem véletlenül tud mindössze (?) 1280×800-at. Kollégája, Lawrence Yang hozzátette, hogy ha mégis ezt tűzte volna ki célul a Valve, nem érte volna meg, mert technikailag lehetséges lenne egy ilyen méretű készüléket olyan technikai adottságokkal létrehozni, hogy a játékokat is 4K-n futtassa…

Viszont Yang szerint így hogy nézne ki az a Steam Deck, mennyi ideig lenne képes futtatni a játékokat, és mennyire melegedne fel? Sok kiegyensúlyozásról van szó, de a Valve örül annak, hogy az első Steam Deck esetében ezt meg tudta valósítani. A technológia fejlődik, és ezért úgy gondolja, hogy egy, esetleg két éven belül már nagyobb esély fog mutatkozni egy 4K-ready Steam Deckre.

Azért már most is feljebb tud menni az 1280×800-nál a Steam Deck, ha a dokkot, esetleg egy HDMI-USB-C adaptert alkalmazunk, de ez árthat a frame rate-re a játéktól és a grafikai beállításoktól függően…

Forrás: WCCFTech 

Spread the love
Avatar photo
Bence is a Senior Staff Writer for our site. He is an avid gamer, that enjoys all genres, from Indie to AAA games. He mostly plays on the PS4 or on the laptop (since some indies get a preview build there faster). Loves obscure Japanese games that no one else dares to review on this site.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu