Call of Duty: Vanguard: egymás mellett a PlayStatiönös verziók [VIDEO]

Már véget is ért a Call of Duty következő felvonásának első, PlayStation-exkluzív tesztelési lehetősége.

 

A Call of Duty: Vanguard alfatesztelése csak a PlayStation 5-tel vagy a PlayStation 4-gyel rendelkező játékosoknak volt biztosított pár napja, és ebben a legnagyobb hangsúlyt a Champion Hill mód kapta, ami azért egy-két gondolatot mintha átemelt volna a Counter-Strike-ból (mert a körök közötti fegyver-, és felszerelés-vásárlósdi mégis onnan származik). De most nem is ezen van a hangsúly.

Az ElAnalistaDeBits néven futó YouTube-csatornától már több alkalommal mutattunk összehasonlító videókat. Most is tőle vettük át a lent megtekinthető videós anyagot, amin nem véletlenül láthatunk három változatot, hiszen az idei, a pletykák által korábban már meg is erősített második világháborús Call of Duty-t PlayStation 5-ön, PlayStation 4 Pro-n, illetve egy sima PlayStation 4-en (itt pedig mindegy, hogy az alapmodellt, vagy a PlayStation 4 Slimet használtak…) futtatta az elemzés céljából.

A Call of Duty: Vanguard PlayStationös alfája rekonstrukciós renderelést használt, amivel a felbontást skálázta a Sledgehammer Games játéka. Persze egy alfáról beszélünk, így később még lehetnek technológiailag is változások, de az már biztos, hogy mind a három vizsgált „játékállomáson” ezt a technikát alkalmazta a legutóbb a Call of Duty: WWII-t készítő stúdió.

A PlayStation 5-ön az anizotropikus szűrés, a látótávolság, illetve a textúrák minősége is jobb, ami várható volt. Az új konzolon dinamikus árnyak is vannak; ezeket ne is keressük a 2013-as konzolon és annak félgenerációs frissítésén, sőt, néhány statikus árnyékot is eltávolítottak PlayStation 4-en. A PlayStation 5-ön bizonyos anyagokról extra tükröződés is érkezik, de ez nem tekinthető sugárkövetésnek (ray tracingnek). A PlayStation 4 Pro-n a mélységélességgel (depth of field) bajok vannak, de a PlayStation 5 jól kezeli ezt is.

A Call of Duty: Vanguard november 5-én érkezik PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Battle.net), PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu