Mit gondol a Naughty Dog vezetősége az erőltetett menetről?

A Naughty Dog társelnökeivel készített, a Game Informeren olvasható interjút már elkezdtük a minap kitárgyalni, de van ott még, ahonnan ez jött. Evan Wells és Neil Druckmann az angolul crunchként nevezett kemény túlórázás mellett a szakszervezeti elképzelésekről is beszélt. Wells szerint ő az utóbbi évek során nagyon keményen dolgozott, és úgy látja, hogy részben az erőltetett menetnek köszönheti, hogy a karrierjében ott tart, ahol.

 

Hozzátette, hogy a stúdióban minden részleggel leülnek beszélni a projektek elkészülése után, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt aközött, hogy az embereknek lehetőségük legyen ott hagyni a kezük nyomát az iparban, hogy eddig meg nem valósított módon javuljon a tudásuk, és hogy ezen a spektrumon megtalálják a számukra szükséges teret.

Druckmann hozzátette, hogy a Naughty Dog mindent meg akar tenni, hogy ne égjenek ki az alkalmazottak. Ezért olyan csoportokat létesítettek, amik a javulás lehetőségeit fel tudják mérni, Wells pedig elárulta, hogy több rendezői és vezetői beosztású embert alkalmaznak. Így nyomon tudják követni az alkalmazottak állapotát és az ő visszajelzésüket is figyelembe vehetik.

Mi a helyzet a Naughty Dog alkalmazottak szakszervezeti törekvéseivel? Wells nem sokat gondolt erre, és szerinte ez nem lenne megoldás a problémára. Annyit mondott, hogy mindenki képes annyit dolgozni, amennyit elbír, de ehhez egy olyan környezetet kell teremteni, ami ezt engedélyezi. Ha lenne valamilyen korlátozás, hogy a heti 40 óra munkahét után a szerverek kényszerből leállnának, megakadályozva a fejlesztők munkáját, az csak frusztráló lenne. Vannak, akik tényleg extra időt szánnak a feladatukra, és ezt önszántukból teszik; ők bilincsben éreznék magukat.

Druckmann elárulta, hogy ilyesmivel korábban próbálkozott a Naughty Dog (bizonyos óra után vagy vasárnap megtiltották a munkát), de ezzel az a baj, hogy ha valamilyen megoldásra botlanak, valakinek ez mégsem fog kedvezni. Ezért érzi úgy, hogy egyszerre több megoldást kellene használniuk, és így több szemszögből kéne megközelíteni az ügyet. És ez amúgy egy hosszú ideje létező probléma a stúdión belül: Amy Hennig, az Uncharted 3 kreatív rendezője beismerte, hogy napi tizenkét órát dolgozott minden nap egy évtizeden keresztül a Naughty Dog stúdióban.

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu