Turbo Overkill: cyberpunk köntösben a múltba réved az Apogee [VIDEO]

Ez az Apogee nem az az Apogee… de az Turbo Overkill játék maga az előző változattól is származhatna.

 

Kicsit ez bonyolult, úgyhogy összefoglaljuk: tehát az 1987-ben Scott Miller által alapított Apogee Software 1996-ig volt egy bizonyos cég neve (ők előszeretettel használták a shareware metódust: a játékok első, kezdeti szegmensét, fejezetét ingyenesen terjesztették…), ami ekkor átkeresztelte magát a ma is ismerősen hangzó 3D Realmsra (ezt pedig ugye felvásárolta az Embracer Group), de 2008-ban a talán magyar felmenőkkel rendelkező Terry Nagy, Miller kollégája visszaszerezte a 3D Realmstól az Apogee nevének és logójának jogait, ami ezután Apogee Entertainment néven folytatta.

A „kettes generációs” Apogee történelmébe nem megyünk bele, de reméljük, hogy a jogi és technikai körülmények miatt meg nem valósult Duke Nukem Trilogy-val szemben a Turbo Overkill nem fogja a szemetesben végezni, ugyanis ez egy vagánynak ígérkező, ráadásul cross-gen FPS lesz, amit a Trigger Happy Interactive fejleszt. A játékot nyíltan a klasszikusok inspirálták: DOOM, Duke Nukem, Quake, mindezt cyberpunk látványvilággal megfejelve. Félig gép, félig ember, félig őrült a főhősünk, Johnny Turbo, akinek a karjaiból rakétákat engedhet ki, és a sípcsontjából kiágazó láncfűrésszel pedig adhat ellenfeleinek néhány szeletet. Önmagukból.

A DOOM és a Blade Runner kombinációjában Johnny visszatér a Paradicsom nevű szülővárosába, de Paradise felett egy ellenszenves mesterséges intelligencia, Syn átvette a hatalmat. (Most szólt a System Shock a szomszédból, hogy ezt ők valahol már hallották!) Johnny pénzzel állítaná helyre múltbéli hibáit, és így megkaparintaná a Syn-re kiadott vérdíjat, de lesznek más fejvadászok is, akik hasonlóan a pénzre hajtanak.

Itt is lesz slow-mo a játékban, de a Hero Time egy kis csavarral jön majd. Falon futás, lábfűrészen csúszás, kritikus sebzés… repülő autók motorháztetején történő futás, lesznek azért itt érdekes mozdulatok. Fegyverek? Dupla magnum, ami sok ellenfelet egyetlen lövéssel cafatokra szed, Boomer Shotgun a rápakolt gránátvetővel, Telefragger mesterlövészpuska (ez Johnny-t egy ellenfélBE teleportál). Két tucatnyi pálya lesz tele titokkal; bónusz aréna pályák is lesznek, nem beszélve a harci puzzle-kről. Gyűjtögethető tárgyak révén olyan módosítókat is szerezhetünk, ami például megháromszorozza az ellenfelek sebességét, vagy egyetlen találattal kifektetnek minket…

Egy bosst megölve megkapjuk az ő különleges képességét, Pókember után szabadon csáklyán lenghetünk, Duke Nukemet megszégyenítő módon rúghatunk a láncfűrészes lábunkkal, a gyilkosságokért pénzt kapunk (ezzel a fegyvereinket, képességeinket tuningolhatjuk, vagy utóbbiakból újat kaphatunk a skillfáról), és még mindig vannak dolgok, amikről a Trigger Happy Interactive még nem beszélt.

Sam Prebble, a stúdió egyik fele szerint a Turbo Overkill gyors, frenetikus és állati, amit ő maga egy álomprojektnek titulál a könyörtelen ellenfeleivel, a szórakoztató és halálos fegyvereivel, illetve a precízióval. Ha imádjuk a DOOM-ot vagy a Quake III Arenát, nem beszélve az Apogee klasszikus FPS-eiről, akkor otthon fogjuk érezni magunkat. Miller pedig (aki saját bevallása szerint segített a Wolfenstein 3D, a Rise of the Triad, a Duke Nukem 3D, a Max Payne és a Prey elindításában) az Apogee/3D Realms aranykora óta nem volt ennyire izgatott egy FPS iránt. A Turbo Overkill szerinte egy szórakoztató és egyedi játékmenet-ötlethalmaz sandboxa.

A Turbo Overkill 2022-ben jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steam, GOG, Epic Games Store), PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu