Nem tervezik a Kena: Bridge of Spirits folytatását

Kena: Bridge of Spirits folytatás helyett más szórakoztató médium felé tekint az Ember Lab, de még ebben sincs olyan nagy magabiztosság.

 

Egy kisebb halasztás után (ha felsorolnánk, hogy mi minden csúszott át 2022-re, egy teljes bekezdést elfoglalna!) a hónap folyamán meg fog jelenni a Kena: Bridge of Spirits, ami már elkészült, és a fejlesztők a játék megjelenése felé tekintenek. A SoulVision Magazine-nak adott interjúban John Grier, a játékot fejlesztő Ember Lab társalapítója több dologról is említést tett. Például arról, hogy jelenleg nincs akkora magabiztosság, hogy már most, kapásból elkezdjék a folytatást fejleszteni. (Egy kicsi, indie stúdióról van szó, Teljesen érthető: ha nem hozzák az elvárt eladásokat az első résszel, akkor belebuknak a folytatásba.) DLC-ről lehet szó.

Ezért is mondta Grier, hogy nem tudja még, hogy lesz-e közvetlen folytatás. Lehet, hogy az Ember Lab ezután inkább egy másik IP létrehozásába kezd bele, de azonos stílusban, így annak játékmenete és történetvezérelt élménye hasonló lenne a Kena: Bridge of Spirits-éhez. Szerinte a Kena-univerzumnak rengeteg történetmesélési potenciálja van, így az esély nyitott arra, hogy egy lineárisabb élményben ezt felfedezzék. Azaz: egy TV-show vagy egy filme sem kizárt.

Grier szerint Kena egy egyedi főszereplő, akit a játékosok eddig még nem láttak. A történetmesélés témái, továbbá az emberi kapcsolat és a narratíva mind univerzálisak lesznek. A veszteséggel küszködő emberekkel, illetve az elkövetett hibák után bűnhődő személyekkel foglalkozik (és utóbbiak szeretnék helyreállítani azt, amit elrontottak). Ezért reméli, hogy az emberek legalább annyira kötődni fognak a sztorihoz, továbbá a játék témáihoz, mint magához a játékmenethez.

Az Unreal Engine 4-et alkalmazó Kena: Bridge of Spirits nem egy olyan játék, ami egy tipikus AAA cím lenne (segíteni fog az elhunytak lelkének, hogy átjuthassanak a másvilágra, és ehhez társulni fog egy kisebb problémamegoldósdi, de persze a harcok sem maradnak el), és emiatt lehet esélye a sikerre. A játék szeptember 21-én fog megjelenni PlayStation 5-re, PlayStation 4-re, illetve PC-re.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu