Dead Space Remake: idén már nem fogjuk látni [VIDEO]

A Motive most inkább lehajtott fejjel dolgozna Isaac Clarke első történetének felújításán, a Dead Space Remake-en viszont emiatt nem fogja az Electronic Arts 2021 folyamán megmutatni.

 

A stúdió a cikk alatt beágyazott Reddites videóban mutatott egy rövidebb betekintést abba, hogy miként próbálják az Ishimura hajót, a játék helyszínét úgy megmutatni, hogy az tényleg „lelakott”, használt állapotúnak fessen. Ez azért nem sok, de nyugodtan mondhatjuk, hogy a semminél bizony ez is több, és ennek is örülni kell.

Egy nyílt levélben pedig azt írta a Motive, hogy számukra fontos volt, hogy egy korai betekintést adhassanak a jelenlegi munkájukból, mert így nekünk esélyünk van visszajelzéseket adni a csapatnak. Ők pedig olvasni fogják a feedback-tömkeleget, mert ebből kiábrázolhatják, hogy a Dead Space remake-kel kapcsolatban milyen elvárásaink vannak.

A csapat hozzátette, hogy minden eddig mutatott videó egy készülőfélben levő (angolul WIP, work-in-progress) állapotot takar, azaz messze nem a végleges kiadást láthatjuk. A stúdió például Isaac páncélzatán, továbbá az Ishimura hangulatán és esztétikáján is dolgozni fog. Utóbbi esetében kiemelték, hogy fontosnak tartják a hajó „kopottas” állapotát, és a mellékelt videóban épp azt nézhetjük meg, hogy ezt hogyan is szeretné a Motive elérni.

A stúdió viszont most le fogja hajtani a fejét, így leállítják a kommunikációt a külvilág felé. Időt fognak szánni arra, hogy az összes gondolatot, teóriát, és javaslatot áttekintsék, ami beesett a képletes postaládájukba. Már most várja a Motive, hogy megmutathassa, hogy miként segítettek a rajongók és az ő visszajelzéseik a játék megformálásában. A probléma ott adódik, hogy ezt a csapat nem fogja 2021-ben megejteni. Ők maguk mondták, hogy 2022-ben ejtik ezt meg, amikor már előrébb tartanak a fejlesztésben.

Az Electronic Arts tehát idén nem fog már valószínűleg egyetlen betűt sem mondani a Dead Space Remake-ről, ami feltehetőleg 2023 elején fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Seriesre és PC-re. A 2022-es bemutatás nagy eséllyel a jövő évi EA Play Live-ra utalhat.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu