Epic Games vs. Apple: az Epic fellebbezett a döntés ellen

És eközben Tim Sweeney, az Epic Games vezetője azon gondolkodik, hogy mit is jelent a gomb kifejezés.

 

A hétvégén már írtuk, hogy nagy eséllyel az Epic Games és az Apple is fellebbezni fog a bíróság ítélete miatt, ugyanis nem lehet egyértelműen győztest hirdetni a két fél között, mivel van, amiben „az almásoknak” adtak igazat, és volt, ahol Sweeneyék számára érkezett pozitív reakció. De az Epicnek nem jött össze az, hogy meggyőzzék a bíróságot: az Apple egy illegális monopóliumot futtat az Apple App Store-on azzal, hogy a cég fizetési rendszerét kell használni (és ezzel az almásoknak gyakran becsúszik 30% a mikrotranzakciókból).

Viszont az Apple törvényt sértett: a Kalifornia állam nem fair versengéssel kapcsolatos törvényét figyelembe véve a versengést megakadályozó volt az Apple tiltása, ugyanis az almás logójú cég megakadályozta az appokat a saját fizetési metódusaik hirdetésében. Emiatt is döntött úgy a bíróság, hogy töröljék el azt a szabályukat, miszerint nem szabad „gombokat, külső linkeket, illetve más figyelemfelhívó cselekedeteket használni, hogy a fogyasztókat vásárlási mechanizmusokkal kapcsolatban tájékoztassák”.

Emiatt is tett fel egy viszonylag költői kérdést Sweeney a Twitteren: mi az, hogy gomb? A mellékelt képen pedig Siri válaszát lehet olvasni, de ez nem az informatikai értelemben vett gomb definícióját mutatja, hanem a ruházatunkon levő gomb meghatározását olvashatjuk angol nyelven. Amúgy nem véletlen az ő kérdése sem: a fejlesztőknek ugye most már engedélyezett, hogy a fogyasztókat vásárlási mechanizmusokhoz irányítsák ezekkel…

A határozat azt jelenti, hogy lehet más, nem az Apple rendszerét használó fizetési rendszert használni? Ez lenne ugyanis az Epic célja, és emiatt is indította a pert az Apple (továbbá a Google…) ellen, de előtte a Fortnite iOS és Androidos kiadásában elslisszoltak a 30%-os haszonkulcsos Apple/Google fizetési megoldásoktól, mire a két cég lerúgta a játékot az Apple App Store/Google Play Store párosáról.

Magyarul: röviden a jogi meghatározás nem volt eléggé egyértelmű, de a bíróság szerint Sweeney metaverzummal kapcsolatos véleménye fenntartható. Talán hamarosan megtudjuk, hogy mit is értenek a GOMB szó alatt.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu