God of War Ragnarok: a játék rendezője „nagyfiút” akart Thor-ból, meg is kapta

Thor is hatalmas szereppel bír majd a God of War folytatásban. Méretileg is (de ezzel semmi baj nincs, ugyanúgy emberi figura).

 

A God of War Ragnarokban felbukkan majd Thor is. Ez kb. már akkor is ismert tényező volt, amikor is a 2018. április 20-án PlayStation 4-re megjelent God of Warban eljutottunk a sztori befejeztével a viskónkba, pontosabban Kratos és Atreus otthonába. Egyfajta titkos befejezésben rejtette ugyanis el a Sony Interactive Entertainment Santa Monica Thor karakterét, akit a PlayStation Showcase során teljes egészében láthattunk is.

A God of War Ragnaroknak új rendezője lesz. Cory Barlog helyét ugyanis Eric Williams veszi át, és ő a Game Informernek adott interjújában beszélt arról, hogy a stúdió miért is adott pocakosabb testet Thornak. Williams kifejtette, hogy testileg méretesebbnek szerették volna az amúgy fantasztikusan kidolgozott kalapáccsal rendelkező félistent ábrázolni. Szerinte a Marvel interpretációja csak egy dolog, ami érdekes, viszont a stúdió mélyebben kutakodott a mitológiában.

Az isteneknek azonnal felismerhető kinézetbeli karakterisztikája van, viszont Williams szerint ez nem jelenti automatikusan azt, hogy mindenki izmosabb figurának nevezhető. Ők is valamelyest egy emberi lény keretei közé lettek zárva, és ezt még Thor sem tudja (akár szó szerint is) áttörni. Szóval nem nagyon akartak Izom Tibort faragni belőle, ami teljesen érthető.

Barlog hozzátette, hogy nem kell izmosnak és kigyúrtnak lenni ahhoz, hogy erőteljes, vagy félelmet keltő legyen egy karakter. Szerinte Thor karaktere a God of War folytatásában egy férfi testbe zárt gyerek lesz, ugyanis erőteljes figuráról lesz szó… aki azt csinálhat, amit csak szeretne. Williams szerint, ha ennyi ereje lenne valakinek, és megtehet bármit, akkor nem fog fejlődni a kérdéses személy.

A God of War Ragnarok még egy cross-gen játék lesz (a Marvel’s Spider-Man 2 és a Marvel’s Wolverine már nem lesz az!), így 2022 folyamán PlayStation 5-re és PlayStation 4-re is meg fog majd jelenni.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu