Konzolos felújítást kap az első két BloodRayne

ReVamped alcímmel fog három konzolon is megjelenni a BloodRayne első és második része; a Ziggurat Interactive erősen nyúzza Rayne kisasszony IP-jét.

 

A Ziggurat Interactive bejelentette, hogy PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re is elhozza a 2000-es években eredetileg PC-re megjelent (és azon már felújított változatban is elérhető) játékokat, amik így BloodRayne: ReVamped, illetve BloodRayne 2: ReVamped néven konzolon is támadni fognak. PlayStation 4-re és Nintendo Switch-re lesz fizikai kiadás is, de ezeket a Limited Run Games fogja kiadni, és a nevükből adódóan értelemszerűen korlátozott példányszámban fog ez csak megtörténni.

A sajtóközleményben Michael Devine, a Ziggurat Interactive üzletfejlesztésért felelős senior alelnöke azt írta, hogy a BloodRayne első két részéből készített Terminal Cut felújítás fogadtatása kiemelkedő volt. A sorozat rajongói arra kérték őket, hogy a BloodRayne-t vigyék el más platformokra is, és a konzolos játékosoknak megadják azt a frissítést a ReVamped kiadásokkal, amit igényelnek.

A külső nézetes, horror-akció műfajú játékokban Rayne a főszereplő. Félig ember, félig vámpír femme fatale, aki igyekszik a nácik terveit asztalostól felborítani (majd megreggelizni a tervasztal mögött álló tisztekből), meg azért többet is megismerne a vámpírörökségéből. Ezt egy gyors tempójú akciózással, természetfeletti képességekkel, illetve a világot átölelő történettel kell elképzelni, így mind a két BloodRayne egy dinamikus, erőteljes élményt hoz magával.

A BloodRayne a rajongók mellett a kritikusok tetszését is elnyerte, és a Ziggurat Interactive szerint egy cross-média fenoména lett, mert a játékok mellett képregények és filmek formájában is feltűnt (igaz, a filmesítés mögött Uwe Boll keresendő). A BloodRayne: Revamped és a BloodRayne 2: ReVamped akár 4K felbontáson (3840×2160) is futhat, a jelenetek fel lettek skálázva, az engine szintjén belenyúltak a megvilágításba, és annak adataiba; a textúrák eredeti, nem tömörített formátumát is támogatja az engine a fejlesztéseknek köszönhetően. A tükröződések, a víz, a köd és az árnyékok effektjei is javultak.

A BloodRayne: ReVamped és a BloodRayne 2: ReVamped valamikor ősszel fog digitálisan megjelenni PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre.

Forrás: Gematsu

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu