Már az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet is vizsgálódik az Activision Blizzard ügyében!

Erre már ki lehet mondani, hogy az Egyesült Államok állami kereszttüzet indított az Activision Blizzard ellen…

 

Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (amit innentől az angol rövidítésén hívunk: SEC) biztosan, sőt, a hír írása közben már az egyenlő foglalkoztatási esélyek bizottsága (EEOC) is már állítólag vizsgálatot kezdeményezett az Activision Blizzard körül. A Wall Street Journal tudósított a SEC nyomozásáról, amit a kiadó munkahelyi szexuális zaklatási ügye utáni reakciója miatt indítványozott.

A SEC több dokumentumot is bekért a Bobby Kotick vezette cégtől, beleértve Kotick kommunikációját a cég felső vezetésével a vádak miatt. Ezen felül látni szeretné, hogy milyen felmondó megállapodás született az idén távozó alkalmazottakkal; hat korábbi alkalmazott személyes file-jait is bekérték; és az utóbbi két évben az igazgatóság üléseiről készített dokumentumokat is kérte az állami felügyelet. Az Activision Blizzard szóvivője szerint a kiadó nem áll el a nyomozásba való együttműködéstől; szerinte sok dolgot változtattak a szabályzatukban és folyamataikban, hogy a cégen belül ne legyen helye a diszkriminációnak, zaklatásnak vagy egyenlőtlen bánásmódnak.

A SEC azt meg szeretné tudni, hogy az Activision Blizzardnak (innentől őket is rövidítjük: ActiBlizz) volt-e kötelezettsége a befektetők munkahelyi és a nemek közötti fizetésben való eltérések nyomozásával kapcsolatos tájékoztatásáról, mielőtt a kaliforniai per júliusban a napvilágra jutott volna. A DFEH (igazságos foglalkoztatási és lakásügyi minisztérium) azóta a pert kibővítette: szerintük a kiadó dokumentumokat vágott miszlikre (csak nem a nyomokat kívánták eltüntetni?)

A Wall Street Journal szerint az EEOC már legalább 2020 májusa óta vizsgálódott az ActiBlizz háza táján, és állítólag valamilyen megállapodás születhet a kiadóval, ami így több millió dollárnyi kártérítést fizethet, mielőtt itt is egy újabb per indulna Kotickék ellen. Persze az egyenlő foglalkoztatási esélyek bizottsága nem nyilatkozott, és emiatt nem biztos, hogy ez a szövetségi iroda közzé fogja-e tenni a nyomozásának eredményeit.

Eközben Claire Hart, a Blizzard jogi főtanácsadója a LinkedInen bejelentette, hogy három év után pénteken távozott a cégtől, hogy új kalandba kezdhessen. Ez a három év tele volt váratlan csavarokkal és fordulatokkal, de megtiszteltetésnek veszi, hogy ilyen sok remek emberel dolgozhatott a Blizzard és ActiBlizz berkein belül. Most egy kis szünetet tart, mielőtt megteszi a következő lépését.

Lehet, hogy ő a SEC-nyomozás áldozata lett…?

Forrás: Gamesindustry, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu