Késni fog a Wanderer, de lemezes kiadás jön belőle PlayStation VR-ra [VIDEO]

Az Oddboy és az M-Theory nem siette el a Wanderer halasztás bejelentését…

 

Nem véletlenül írjuk ezt. A Wanderert ugyanis eddig az idei harmadik negyedévben szerették volna kiadni. Az pedig szeptember 30-ával befejeződik, úgyhogy majdhogynem az utolsó pillanatban közölte, hogy inkább az utolsó negyedévben, tehát továbbra is valamikor 2021 folyamán számítsunk a VR-os, időutazós játékra, de cserébe a Perp Games jóvoltából a PlayStation VR-os kiadásból lemezes változatot is ki fognak hozni.

A stúdió a sajtóközleményben azt írta, hogy az előző tizenkét hónap trükkös volt nekik, ugyanis a koronavírus-világjárvány és annak hatásai körül történő navigáció miatt a menetrendjüktől egy kicsit lemaradtak, ugyanis eközben a cél továbbra is egy egészséges és termelékeny munkakörnyezet fenntartása maradt, hogy egy egyedi, a virtuális valóságra szabott játékot hozhassanak el számunkra.

A PlayStation VR-os bolti verzióban a hivatalos művészeti könyvből egy exkluzív digitális változatot is találhatunk. Emiatt is mondja Samu Ramlu, a Wanderer felelős producere, hogy remekül indították a partneri kapcsolatukat a Perppel. Kiterjesztik a közönségüket, és a rajongóknak jó vétel lehet a játék lemezes példánya, ugyanis nem kizárt, hogy a PlayStation VR-on ez lesz talán az utolsó első generációs bolti verziójú kiadás (ugyanis ne feledjük, hogy már készül a PlayStation VR 2, vagy akármi is lesz annak a neve). Ramlu szerint remek volt a Perp Gamesszel való munka, és ő is alig várja, hogy a kezébe jusson egy példány a lemezes verzióból.

Rob Edwards, a Perp Games ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy számukra privilégium volt a talán legszebb látvánnyal rendelkező PlayStation VR-os játékkal játszaniuk. Szerinte a Wanderer egy kidolgozott, jól átgondolt puzzle-kaland játék, és örül, hogy az ő cége lesz a felelős a lemezes kiadásért. Szerinte mindenkinek ajánlott a játék, ha a Woodstock-fesztiválon, a Holdlandoláskor, vagy a XX. század elején Nikola Tesla mellett szeretne „helyben” lenni.

A lenti videóban a Samuel névre hallgató óra a főszereplő. Ő Asher Neumann, a főszereplő társa lesz, és alapvető szereppel rendelkezik a játék történetében, illetve a puzzle-k megoldásában. Úgyhogy a PlayStation VR-ra, Oculusra és Steam VR-ra készülő Wandererben megkerülhetetlen szereppel fog bírni az okosóra.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu