Teljesítménynövelő hatással érkezett az új PlayStation 5 firmware!

A Sony nem magyarázta meg, hogy az új PlayStation 5 rendszerszoftver miképp hozta ezt össze, de erre bátran ki lehet mondani, hogy ez egy kellemes meglepetés.

 

Az előző héten bukkant fel a Sony-tól egy nagyobb PlayStation 5 firmware, ami például elhozta az NVMe M.2 SSD-k csatlakoztatásának a lehetőségét (így már lehet az alapból viszonylag alacsony tárhelyünk méretét bővíteni), de a patch note-ok nem nagyon írtak le mindent, és nem is fárasztatnánk senkit sem azzal, hogy felsoroljuk az egészet.

Viszont a Digital Foundry a heti podcastjében beszélt arról, hogy a PlayStation 5 új firmware-je meglepetésszerűen teljesítményt is javított több játékban is. A Control, illetve a Devil May Cry V Special Edition lett két példaként megemlítve, és 3-5 százalékkal jobb frame rate-et mutatott fel a Remedy Entertainment és a Capcom játéka, és esélyes, hogy további játékok is részesülhetnek ebből az extra teljesítményből.

A Digital Foundry is teljesen véletlenül döbbent rá a plusz kakaóra, amikor összehasonlították a PlayStation 5 alapmodelljét az újratervezett (és mint kiderült, hőmérsékletileg és hangerő tekintetében sem romlott!), CFI-11XX kódnevű modellel. A régi konzolon jobb volt a teljesítmény, és mindez csak azért történt, mert azon már fenn volt az új firmware bétája. Erről a videó első tizenkét percében beszél a csapat. (Más témákat is említenek, de az jelen esetünkben irreleváns.)

Ez azért mindenféleképpen jó, hiszen a jobb teljesítmény sosem árt, de azért kíváncsiak lennénk, hogy miképp valósította meg a Sony a pár plusz képkockát másodpercenként. Lehet, hogy egy drivert frissítettek (talán épp a sugárkövetéssel, azaz a ray tracinggel kapcsolatban). Lehet, hogy ennél mélyebb szinten nyúltak bele a szoftverbe, ki tudja?

Úgyhogy, ha mostanában nem lett bekapcsolva a PlayStation 5, érdemes mihamarabb feltenni az új firmware-t, hiszen minél kevesebb alkalommal „botlik” meg a játék a minimális, de érzékelhető teljesítménycsökkenés miatt, annál jobb játékélményben lehet részünk.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu