Játszhatunk a letöltés alatt álló Steam-játékokkal a jövőben?

A Valve egy szabadalma erre mutat, de Gabe Newelléket ismerve ez a frissítés teljesen csendesen, egy keddi frissítés során jut fel a Steamre…

 

Ugye elég sok játék termetesebbnek mondható, főleg azok, amik az AAA kategóriába esnek (mi pedig hasonló három betűs kifejezést eresztünk ki magunkból az árazás miatt, „hála” a gyenge forintnak…). De jelenleg a Steamen nincs lehetőségünk arra, hogy egy épp letöltés alatt levő játékot elindíthassunk. Szépen meg kell várni a letöltést, esetleg a frissítéseket is…

Viszont Pavel Djundik, a SteamDB alapítója a Twitteren megosztotta a tavaly márciusban regisztrált Valve-szabadalmat. Ez leírja, hogy Newell cége egy olyan rendszert szeretne implementálni, ami egy Steam-felhasználónak lehetővé tenné a játékot még úgy is, hogy annak még le kellene töltődnie a PC-jére. Ezt a Valve instant play-nek nevezi.

Azért el kell magyarázni, hogy ez miképp működik. A Steam képes lesz bármelyik játék exe fájljának az olvasási folyamatait nyomon követni. A folyamatokból pedig felépít egy digitális térképet. Ezzel sorba állítja, hogy mely fájlokat kell először letölteni, és így a játékos el tudja indítani a játékot, azaz nem kellene megvárnia, hogy az a 40-50 gigabájt (vagy még ennél is több, erre is van példa, nem is kevés…) lekússzon a HDD-re, SSD-re.

A technológiának még egy előnye van: több helyünk lesz a tárhelyünkön, ugyanis a kilens oldalon a prefetch és a fájltörlés a telepítés során nem fog hatással lenni a letöltődő játék integritására, és elméletileg (ki kell emelni, hogy nem gyakorlatilag) a latencia is csökkenhet a játék során, azaz a lag nem biztos, hogy a jelenleg „megszokott” mértéket eléri.

Ezzel a rendszerrel a Valve a Battle.net, az Origin, vagy mondjuk a PlayStation 5, Xbox Series párosának nyomába tudna eredni, mert ezeken a platformokon mindenhol lehetőségünk van a letöltés során elindítani a játékot, csakhogy a Valve szabadalma nem korlátozná a számunkra rendelkezésre álló játék pályáit, vagy nem kell a főmenüben várnunk.

Sajnos még nem tudni, hogy lesz-e valami ebből a szabadalomból…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu