A Nintendo újfent cáfolja az erősebb Nintendo Switch körüli pletykákat

A nagy N ismételten elutasítja azon híreszteléseket, amik arról regélnek, hogy a Nintendo Switch-ből készülni fog egy erősebb változat is.

 

A Bloomberg arról írt, hogy állítólag tizenegy, videojátékokkal foglalkozó cég kapott kézhez Japánból egy paksamétát, amiben a Nintendo Switch fejlesztőkészletét találták… csakhogy ezzel 4K felbontásra képes játékokat tudnak megvalósítani, és ugye a Nintendo Switch-et nem éppen erre tervezték jelent meg 2017 márciusában…

A site forrásai szerint az új fejlesztőkészlet eléggé hasonlít az eredetihez, de több memória van a debugolásra, illetve néhány porton keresztül egy PC-hez is csatlakoztatni lehet. A Bloomberg úgy vélekedik, hogy ez egy újabb platformot jelenthet, ami 2022 vége előtt nem fog megjelenni (és ez is még csúszhat, ugyanis maga Lisa Su, az AMD vezérigazgatója is 2022 végéig nem látja az alkatrészhiány alagútjának a végét…).

A Nintendo pedig erre hivatalosan reagált a befektetői kapcsolatokra használt Twitterén. A nagy N bár nem nevezte meg, hogy kinek a cikkére reflektál, de ki lehet találni, hogy a japán idő szerint szeptember 30-án publikált írás a Bloombergé. A Nintendo szerint téves az, hogy ők 4K támogatással rendelkező Nintendo Switch fejlesztői eszközöket adnának a fejlesztők kezébe. A befektetők és a fogyasztók között tisztázni szeretné a szituációt, ezért álltak a nyilvánosság elé: kijelentették, hogy a Bloomberg nem mond igazat.

Emiatt kihangsúlyozták, amit júliusban már kimondtak (és akkor írtunk is a témáról): nincsen jelenleg semmilyen tervük arra, hogy a Nintendo Switch-ből új modell készüljön, leszámítva a már akkor bejelentett OLED modellt, ami október nyolcadikán jut el a boltokba a nagyobb, OLED kijelzőjével, illetve a LAN-porttal rendelkező dokkjával. (De a motorháztető alá hiába néznénk be: a hardver ereje nem változott.)

Akkor lehet, hogy a Switch utódjával terveznek már. Elvégre a Switch 4,5 éve már, hogy megjelent (és végre árat csökkentettek Európában… ideje volt), úgyhogy lassan kelleni fog valami erősebb. Józan paraszti ésszel gondolkodva is át lehet ezt látni…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu