God of War belsőnézetben? Hiszitek vagy sem, majdnem valósággá vált!

David Jaffe azt állítja, hogy a PlayStation 2-es, 2005-ös első God of War alapvetően FPS-nézetre volt kitalálva.

 

 

Még azok sem igen hitték volna, hogy a széria ilyen merész kísérletezésbe kezd a kameranézettel, akik a kezdetektől fogva nyomon követték Spárta Szellemének történetét. Pedig a PlayStation egyik zászlóshajója kis híján egy egészen más játék lett. A kamera nézőpontja már Cory Barlog 2018-as reboot-jával is egészen közel hozta hozzánk harcosunkat, azonban mint most megtudtuk, ennél is nagyobb közelség volt az eredeti terv: egészen pontosan Kratos szemein keresztül láttuk volna a világot!

 

 

A saga atyja, David Jaffe YouTube-csatornáján árulta el, hogy az eredeti God of War először belsőnézetes harcra lett megálmodva. A 2005-ös legenda ezzel a húzással igyekezett volna megoldani az ellenségek hullámában rendre el-eltünedező főhős problémáját, azaz a kamera rakoncátlankodásait.

Akkor úgy gondoltam, hogy ez jó módja lenne annak, hogy megkülönböztessük magunkat a többiektől. Végül aztán rá kellett döbbennünk, hogy így nem jött volna át ugyanaz az érzelem a harcok során, sőt, a karakter fejlődését sem tudtuk volna úgy visszaadni.” – mondta Jaffe, aki arra is kitért, hogy a Sony Santa Monica stúdiójánál azután kezdték el más irányba terelni a játékot, hogy képeket láttak az ICO-ból, illetve kipróbálták a Devil May Cry demót.

Akárhogy is, a döntés következményei ma már közismertek: a sorozat a PlayStation könyvtárának egyik leginkább imádott játéka lett. Legközelebb a God of War: Ragnarok képében jön el hozzánk az izomkolosszus antihős 2022-ben, amellyel úgy néz ki le is zárul Kratos és Atreus skandináv mitológiában tett kiruccanása. Erről Eric Williams és Cory Barlog mesélt egy beszélgetés során a 3DJuegos spanyol munkatársainak.

 

Forrás: 3DJuegos

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu