Mivel magyarázza a Techland a Dying Light 2: Stay Human újbóli halasztását?

A Techland mégsem fogja az év végén kiadni a Dying Light 2-t (ezzel pedig csatlakozott a kismillió, szintén 2022-re elhalasztott játékhoz), de eddig nem kaptunk komolyabb indoklást a késleltetésre.

 

A WCCFTech idézett egy interjúból, amit az EDGE magazinban hoztak le. Ebben Tymon Smektala, a Dying Light 2: Stay Human vezető tervezője kifejtette, hogy miért döntöttek egy halasztás mellett. Ők most konkrétan mindent kétszer is átnéznek a játékban, ami tele van összetett, egymáshoz kapcsolódó rendszerrel.

Ezeket többszáz ember hozta létre, és bár a fejlesztés során el tudnak jutni ahhoz a ponthoz, ahol ezek a rendszerek igazán összekapcsolódnak és együtt, egymás mellett működnek, közben fel lehet fedezni pár példát arra, ahol ennek éppen az ellenkezője valósul meg, és a lengyel stúdió inkább ezt orvosolni szeretné. Smektala szerint ezeket a hibákat könnyen ki lehet javítani, de ők biztosra mennének a teszteléssel, hogy a lehető legtöbb ilyen esetet felleljék.

A feltehetőleg utolsó halasztás során (ez plusz két hónapot jelent) ezzel foglalkoznak a lengyelek, és Smektala kiemelte, hogy eközben talán egy-két easter egget is eldugnak a „zombiparkourben”. Ezt a kis késést úgy kezeli, mint egy hosszabb folyosót, vagy legalábbis egy repülőgépes hasonlattal élve az irányító torony itt egy másik megközelítést javasol, hogy a landolás sokkal tisztább legyen. Smektala szerint a repülőgép stábjára is ugyanúgy kell gondolni, mint az utasokra. Szóval esélyes, hogy nem a menedzsment, a vezetőség körüli problémák okozták ezt a csúszást. Smektala még kiemelte azt is, hogy a Dying Light 2: Stay Humanben egy kifinomultabb skillrendszer is van, ahol „mindegyik skill komoly lesz”; javult a csáklyázás is, és itt a Techland ahhoz hasonlította az eszközt, mint Tarzan kötele, csak „jóval fizikaibb lett”.

A Dying Light 2: Stay Human február 4-én érkezik PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, továbbá a Nintendo Switch is megkapja felhős formátumban.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu