Trilógiát szeretnének a Call of Duty: Vanguard írói

Ez azért felettébb meredeknek hangzik, hiszen elvileg kilenc év kéne ahhoz, hogy egyáltalán a három játék eljusson a játékosokhoz (már ha tényleg ezen a vonulaton maradhat a játékot fejlesztő stúdió), de mégis így vélekednek az idei Call of Duty mögött álló írók.

 

Most már kevesebb mint egy hónapra vagyunk az idei Activision Blizzard Call of Duty: Vanguard megjelenésétől, és bár valószínűleg a kiadónak ilyen hosszabb távú tervei nincsenek, Sam Maggsnek, a második világháborúban játszódó Call of Duty narratíváját író személynek és csapatának igen. Erről a VGC számolt be, ugyanis Maggs a New York Comic-Conon egy kerekasztal-beszélgetés során említette meg a Vanguard alcímű Call of Duty-t.

Ezt a folyamatot az írói csapat azzal kezdte, hogy feltett magának egy kérdést: hogyan hozzák létre az ikonikus, Call of Duty-s karaktereket? Ilyesmire szerintük jelenleg nincs nagyon példa a franchise-ban (ezzel azért lehetne vitatkozni, mert pl. Soap vagy Ghost ilyennek tekinthető). Maggs szerint, ha a Halo-ra gondolunk, akkor értelemszerűen Master Chief is az eszünkbe jut, viszont a Call of Duty során ilyesmi nincs. (Mondjuk azért, mert általában nem egymáshoz kötődő sztorikról van szó…?)

Aztán jött az a kérdés, hogy nekik kik lehetnének a Call of Duty-s, vezéregyéniségnek nevezhető karakterek, ugyanis ők szeretnének egy Call of Duty: Vanguard 2-t és 3-at is készíteni, hiszen már van két olyan történetük, amiket elő szeretnének adni ezekkel a karakterekkel. Emiatt is reménykedik Maggs és csapata, hogy a játékosok annyira szeretik majd a karaktereket, mint amennyire ők is, hiszen így a kiadó megbízhatja őket (továbbá a játékot fejlesztő Sledgehammer Games-et) azzal, hogy folytassák az általuk megformált emberek sztorijait, hogy a Call of Duty jelenlegi érájának emlékezetes figuráivá válhassanak. Talán túlzottan bátor kijelentés ez.

A Call of Duty: Vanguard november ötödikén fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (itt Battle.net-exkluzívként), PlayStation 4-re, illetve Xbox One-ra.

Forrás: PSU

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu