Steam Deck: kategorizálja a Valve a játékok támogatottságát [VIDEO]

Négy kategóriát állított fel Gabe Newell cége az év végén lassan az első rendelőkhöz eljutó hordozható PC-jéhez, a Steam Deckjéhez.

 

A Valve oldalán részletezte a cég, hogy mi is ez a négy kategória. Az első, a megerősített (Verified) azt jelenti, hogy a tesztelt játék teljes kontrollertámogatással bír, nincsen támogatottsággal kapcsolatos figyelmeztetés, illetve a Steam Deck natív felbontásait és teljes rendszerét (a middleware, köztes programoktól a csalásgátló szoftverekig) is támogatja. Úgyhogy ezekkel nem lesz baj. A játszható (Playable) kategória már egy-két finomhangolást igényel. Például a Valve szerint egy olyan játékról van szó, ahol a közösség által teremtett kontrollerkonfigurációt kell használni, vagy az érintőképernyővel kell egy launchert elindítani. Tehát ezek is futnak, de már nem 100%-os kényelemmel.

A nem támogatott (Unsupported) kb. magától értetődő módon nem működik a Steam Decken. A Valve házon belüli példaként a Half-Life: Alyxot hozta fel, mert ugye ez egy VR-játék, Gabenék hardverét pedig nem erre tervezték. És a negyedik, ismeretlen (Unknown) kategória azt jelenti, hogy a Valve a kérdéses játékot még nem tesztelte, így a hatalmas feladat (a teljes Steam-katalógus ellenőrzése) az érintett címhez még nem jutott el. A kategóriáknak ikonjuk is van, így a zöld pipa a támogatott, a sárga körben i betű a játszható, az áthúzott kör pedig a nem támogatott kategóriát jelenti.

Az ikonok jelenleg a hagyományos Steam felületen nem bukkannak fel, de a Steam Decken ott lesznek (ez nagy eséllyel idővel változni fog, és már a Valve hardverén „túl” is fel lesznek tüntetve a támogatást jelző ábrák). A játékok bolti oldalát meglátogatva arról is információt kaphatunk, hogy miért csak játszható kategóriába esik a kérdéses termék. A Team Fortress 2 esetében Gabenék indoklása az, hogy hiányzó vagy téves kontroller ikonok bukkannak fel a játékban, és egyes játékmenetbeli funkciókhoz a virtuális billentyűzet alkalmazása kell.

A tesztelési folyamat változhat az idő során, és ha a fejlesztők a játékaikhoz további frissítéseket adnak ki, esetleg a Steam Deck szoftvere javul, akkor újabb értékeléseken eshetnek át a játékok. Amúgy a hordozható PC-n alapból a „Great on Deck” (A Decken remek) fülre rak minket a Steam bolti felülete, de a teljes változat is elérhető lesz rajta.

A feladat és annak időigénye nem kicsi…

Forrás: Gamesindustry, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu