Alec Baldwin agyonlőtt egy operatőrnőt egy filmforgatáson, a rendezőt pedig megsebesítette

MOZI HÍREK – Egy filmes stábtag meghalt, egy másik pedig megsérült, miután Alec Baldwin színész csütörtökön elsütött egy lőfegyvert a Rust című film forgatásán Új-Mexikóban – derül ki a CNN-hez eljuttatott bűnüldözési közleményből.

 

A 42 éves Halyna Hutchins operatőrt helikopterrel szállították kórházba, majd az Új-Mexikói Egyetem kórházának egészségügyi személyzete halottnak nyilvánította – közölte a Santa Fe megyei seriff hivatala.

A 48 éves Joel Souza rendezőt mentőautóval szállították a Christus St. Vincent’s Regional Medical Centerbe, ahol ápolják. Állapotáról nem közöltek részleteket.

„A nyomozók szerint úgy tűnik, hogy a leforgatott jelenetnél egy kellék lőfegyvert használtak, amikor az elsült” – áll a közleményben. „A nyomozók vizsgálják, hogyan és milyen típusú lövedéket lőttek ki”.

Az eset helyi idő szerint körülbelül 13:50-kor történt, közölték a nyomozók.

A Rozsda című westernfilm az 1880-as években játszódik, Baldwin, Travis Fimmel és Jensen Ackles főszereplésével. A filmet gyártó cégnek és Baldwin képviselőjének küldött e-mailben kért kommentárra nem érkezett azonnali válasz. A seriffhivatal közölte, hogy a nyomozás „továbbra is nyitott és aktív”, és nem emeltek vádat.

Alec Baldwin teljesen kikészült idegileg a tragédia után, amelynek okait egyelőre még vizsgálják.

Ami a Rustot illeti „a westernfilm törvényen kívüli Harland Rust (Baldwin) történetét meséli el, akinek a fejére vérdíjat tűztek ki, amióta az eszét tudja. Amikor elhidegült 13 éves unokáját, Lucast (Noon) véletlen gyilkosságért elítélik és akasztásra ítélik, Rust Kansasba utazik, hogy kiszabadítsa a börtönből. A két szökevénynek együtt kell elmenekülniük a legendás Wood Helm (Jensen Ackles) amerikai rendőrbíró és a fejvadász Fenton „Prédikátor” Lang (Fimmel) elől, akik a nyomukban vannak. Mélyen eltemetett titkok kelnek fel a hamvaiból, és váratlan családi kötelék kezd kialakulni, miközben az össze nem illő duó megpróbálja túlélni a könyörtelen amerikai határvidéket.

Mindez ígéretesnek hangzik, de a tragédia miatt persze elképzelhető, hogy végül nem készül el a film.

Forrás: CNN

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu