A CD Projekté a The Molasses Flood

A Drake Hollow és a The Flame in the Flood mögött álló stúdió immáron lengyel CD Projekt kezében van.

 

A CD Projekt közleménye szerint újabb csapattal erősített a többek között a GOG-ot is birtokló cég. Adam Kicinski, a CD Projekt (CDP) elnöke és társ-vezérigazgatója szerint mindig olyan csapatok iránt kutakodnak, akik szívvel teli játékokat készítenek. A The Molasses Flood szerinte hasonlóan szenvedélyesek a játék fejlesztés iránt. Tapasztalt, minőségorientált csapatról van szó, ami remek technológiai betekintéssel is bír. Ezért Kicinski szerint sok tehetség és elhatározottság jutott így a CD Projek birtokába.

Forrest Dowling, a The Molasses Flood stúdióvezetője szerint a létrejöttük óta az volt a cél, hogy olyan játékokat csináljanak, amik megérintik és inspirálják az embereket. Amikor a CDP felkereste őket az együttműködés miatt, egy hihetetlen lehetőséget láttak, hogy nagyobb közösséghez tudjanak eljutni, mert ők szeretik a lengyel céget, ami olyan játékokat csinál, amelyeknek világait szintén kedvelik. Ezért pedig nem volt kérdés, hogy a küldetésüket a CDP és annak kifejezetten tehetséges csapatának támogatásával folytassák.

Dowling egy külön közleményt is írt a Twitteren. Ebből megtudtuk, hogy egy, már létező CDP-s IP-vel egy új játékot fognak csinálni, több embert alkalmazhatnak, és ugyanolyan játékokat csinálhatnak mind eddig (gazdag játékmenetbeli rendszerekre épített „szíves” alkotások). A stúdió neve nem változik, de azért gyakran hozzá fogják tenni, hogy egy CD Projekt-stúdióról van már szó. A lengyelek már az elején kifejezték, hogy nem az a céljuk, hogy bekebelezzék őket, hanem inkább egyfajta felkarolásról van szó, és ezzel a saját kultúrájuk és növekedésük lehet támogatott. Persze most nem lehet arról beszélnie, hogy mit csinálnak, de most embereket keresnek a bővítés miatt.

Úgyhogy lehetséges, hogy vagy egy kisebb, indie irányzatú The Witcher, esetleg Cyberpunk játék készülhet a The Molasses Floodnál. Mind a két opció jónak hangzik, de ha Dowling türelmet kér, akkor legyünk is türelmesek: majd elmondják, hogy mi is készül náluk…

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu