DOOM Eternal: 6.66-tal a hordával gyarapodhat [VIDEO]

Az id Software több mint másfél évvel a DOOM Eternal megjelenése után is kitartóan dolgozik a játékon, aminek a két részre bontott kiegészítője, a The Ancient Gods is már megjelent, és ezzel elvileg Doom Slayer, a főszereplő története is befejeződött.

 

(A franchise-é pedig szinte biztos, hogy nem: a Microsoft nagy eséllyel már tervez valami új felvonást; és mivel a Bethesda is már a redmondiaké, semmi sem állíthatja meg őket ebben… az id Tech engine megosztásában sem, erről korábban írtuk már, hogy a Microsoft ezt gyakrabban bevetheti.)

Az id Software a Twitteren bejelentette, hogy a DOOM Eternal következő frissítése a játékhoz méltó módon 6.66-os verziószámot ad a tavaly márciusban elrajtolt játéknak. Ez az update október 26-án, azaz kedden fog megjelenni. Ez elhozza a horda módot, teljesen új köntöst vesz magára a Battlemode, továbbá két új master pályával is erősíteni fog a jelenleg egyedüliként id Tech 7-es engine-en futó játék.

Júliusban változtatott pályát az id Software, amikor is bejelentette a stúdió, hogy az addig tervezett inváziós módról lemondtak, hogy cserébe egy egyjátékos móddal, a hordázással bővítsék a játékot (ezzel kapcsolatban lent egy videó is megtekinthető). Ezt a játékosok visszajelzésére, továbbá a pandémia okozta váratlan következményekre hivatkozva tette meg a stúdió. Ugyanekkor még azt is közölte a csapat, hogy a Battlemode átdolgozását is meg fogják valósítani, hogy a végeredmény egy versengésre építő, kompetitív, rangalapú struktúra legyen, miközben egy új pálya mellett több játékmenetbeli és balansszal kapcsolatos frissítést is meg fognak ejteni.

A Battlemode frissítéseiről részleteket még nem hallottunk, de nagy eséllyel hétfőn, tehát 25-én, egy nappal a frissítés megérkezte előtt ezt is be fogja pótolni az id Software, akikről azért bátran ki lehet mondani, hogy a DOOM franchise-ot megfelelően át tudták ültetni a modern közönség számára is.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu