Konzolos és PC-s játékon dolgozik… a Gameloft!?

Az eddig kizárólag mobilos játékokat fejlesztő Gameloft (és ezt jó két évtizeden keresztül tette…) hirtelen elkezdett máshová is hegeszteni valamit.

 

A Gameloftot 2015 és 2016 során sokszor emlegettük, nem véletlenül. Akkoriban ugyanis a Ubisoftra hegyezte a fogát egy francia médiagigász, a Vivendi. (Akik amúgy az Activision Blizzard létrehozásában is szerepet játszottak, ugyanis a Blizzard térfél az ő tulajdonukban volt a két cég fúziója során!) Mi köze van a Gameloftnak a Ubisofthoz? Óh, a válasz egyszerű: a „ubit” Yves Guillemot vezeti, míg a Gameloftot a Ubisoft társalapítója, Michael Guillemot hozta létre.

A Vivendi bár meghátrált a Ubisoft felvásárlásától (közel volt hozzá: ha a cégben 30%-nyi részesedést szerzett volna, a francia jog kötelezte volna az amúgy III. Napóleon által alapított médiaóriást egy felvásárlási ajánlat tételére…), de a kistesót be tudta húzni, így 2016 óta bizony a Vivendié a Gameloft, akikről most azt halljuk, hogy konzolos és PC-s játék fejlesztésébe kezdett. Mivel több mint 3600 fejlesztőt foglalkoztat tizennyolc stúdióban, és mivel közel 200 játékuk van, napi kb. 2,5 millió letöltéssel, ez bizony érdekes fordulatnak tűnik.

A Gameloft állásajánlatai között ugyanis láthatjuk, hogy a Barcelonában található stúdiójuk egy multiplayer komponenssel rendelkező multiplatform játékot készít. A jelentkezőktől elvárják, hogy a free-to-play világban tájékozottak legyenek, így ebből adódóan szinte 100%, hogy mikrotranzakciós modellre épít majd a még bejelentésre váró játék. Emiatt pedig még túlzottan korai találgatni, hogy milyen IP-ből csinálhatnak valamit mondjuk PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, Nintendo Switch-re és PC-re.

A Gameloft korábban sikeresen fejlesztett játékokat a már rég elfeledett Blackberry mobilokra, és a cég nem nagyon akarja maga mögött hagyni a múltját (sőt, mondhatnánk azt is, hogy jelenét), ugyanis a Les Echosnak elárulta a Vivendi-birtokolta mobilos vállalat, hogy az új projektjüket természetesen mobilra is kihoznák, így az iOS és az Android sem lenne elhanyagolva.

22 év kellett a Ubisoft kistestvéreként indult cégnek ehhez…

Source: JVL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu