FILMKRITIKA – A Silent Hill videójátékokat is idézi Bergendy Péter horrorfilmje, a Post Mortem, amely az első világháború után és a spanyolnátha tombolása közben játszódik, a főszerepben Tomasszal, egy volt katonával és fotóssal, aki egy istenháta mögötti faluban halottakat fotóz, és ehhez kapcsolódóan hátborzongató élményeket kell átélnie egy mellészegődött kislány és olykor a rettegő falusiak társaságában. Eredetinek hangzó történet, de vajon elég ütős-e a magyar horrorfilmek eme „első fecskéje” ahhoz, hogy a műfaj igazán meghonosodhasson nálunk?

Az első világháború végén járunk Magyarországon. Tomas (Klem Viktor) csak hajszál híján menekül meg a tömegsírból, mert egy bombázás után halottnak hitték. Hat hónappal később, egy magyar kisvárosban, egy vásártéri bódéban – miközben tombol a spanyolnátha – a fotóssá vált Tomas, úgy fényképezi a halottakat, hogy úgy állítja be őket, mintha élők lennének. Ez a „post mortem” fotózás, amely egy furcsa és hátborzongató szokás, amelyet a viktoriánus korszakra és azon belül Nagy Britanniára is jellemző volt, de más országokban is dívott.

A kaszás már elvégezte munkáját, most jön a post mortem fotós…

A halottakat úgy fényképezni, mintha élnének, valóban nagyon „divatos” volt, amikor az embereket túl gyorsan elvitte ez a rettenetes betegség. Csecsemők, kisgyermekek, felnőttek, mindannyian részesülhettek ebből a gyászos „megtiszteltetésből”. A fotósnak nemcsak tehetséges fotósnak, hanem temetkezési vállalkozónak és sminkesnek is kellett lennie. Mindez azonban nem készítette fel Tomast sem azokra a borzalmakra, amelyeket abban a faluban talált, ahová dolgozni hívták, mert a sok holttestet a fagyott föld miatt nem tudták elásni, így hirtelen sok munkája is akadt…

A faluban aztán Tomas fokozatosan felfedezi, hogy valami nagyon nincs rendben: éjszaka furcsa, hátborzongató zajokat hall és egyéb, természetfeletti jelenségeket tapasztal. Ugyanakkor erősen kötődni kezd egy kislányhoz, Annához (Hais Fruzsina) és Marcsához (Schell Judit), falusi tanítónőhöz is. Annát korábban egy halálélmény során megtapasztalt vízióján keresztül látta, emiatt is a kötődés, de a talpraesett kislány egyre többet segíti is munkájában is és együtt kezdenek nyomozni a kísérteties események után.

Silent Hill vidéken

A film engem valahogy erősen emlékeztetett a Silent Hill videójátékok, illetve a belőle készült film történetére és stílusára is. A film első szakasza ügyesen, fokozatosan építi fel a feszültséget – helyenként Alfred Hitchcockot idéző feszültségteremtéssel. A Klem Viktor által alakított főhős is olyan típusú – szimpatikus, de nem túl erőteljes jellemvonásokkal felruházott – karakter, akinek a szemszögén keresztül vezetik be a nézőt a hátborzongató eseményekbe. Kicsit olyan figura, mint Willard kapitány az Apokalipszis mostban, illetve James Sunderlandra hasonlít a Silent Hill 2-ből. Klem visszafogottabb színészi játékával jól hozza ezt a kicsit semlegesebb figurát, melynek köszönhetően a néző jobban bele tudja magát élni a történetbe (amely mintha egy interaktív horrorkalandjáték meséje lenne), mintha egy túlságosan karakteres tulajdonságokkal felruházott szereplő lenne.

A Tomas és Anna közötti kémia is remekül működik: az átélt borzalmak közepette egyre jobban kötődnek egymáshoz, különösen, miután találnak egy közös pontot, amely összeköti őket. Karakterük kapcsolata olyan, mintha Joelé és Ellie-é a Last of Us-ban.

A film egyébként helyenként szürreális túlvilági jeleneteivel és az első világháború utáni hátborzongató magyar falu ábrázolásával is a Silent Hillt idézi, amit szintén erős pozitívum volt számomra.

Mulder és Scully – kicsit másképpen

A Post Mortem egy bizonyos szakaszában átmegy egyfajta paranormális nyomozásba, miután Tomas ki akarja deríteni a faluban történő borzalmak hátterét. A nyomozás és a film második szakasza váltakozik a falusiak vallomásai, fecsegései és a kísérteties események között.

Hőseink egyfajta múltszázadi Mulder és Scully-ként próbálják kideríteni az egyre borzalmas történéseknek a hátterét, amelyekhez egyre jobban kötődnek ők is. Bár a film utolsó harmadában időnként kicsit átmegy groteszk „grand guignolba”, ugyanakkor a zárás mégis kellőképpen katartikus és talán még egy folytatás reményét is sejteti.

A magyar horrornak van jövője

A Post Mortem egy pszichológiailag jól felépített, kellőképpen nyomasztó horror, helyenként vizuálisan különösen izgalmas és látványos jelenetekkel, összességében jó alakításokkal. A történet viszonylag egyszerű, de az a horrorfilm vesse az első követ a Post Mortemre, amelynek ennél sokkal összetettebb története van. Klem Viktor és Haizs Fruzsina felnőtt-gyermek „paranormális nyomozópárosa” kellően szimpatikus, működik közöttük a kémia – bár azért hozzá kell tenni, hogy a gyerekszínész Haizs egy-két jelenetben azért nem igazán brillírozott, még van mit tanulnia a szakmából.

Ami pedig a magyar horror jövőjét illeti: ebből a remek alkotásból is látszik, hogy bőven van perspektíva nálunk ebben a műfajban – talán nem az egyre bénább „romkomokat” (romantikus komédiákat) kellene annyira erőltetni, mert azzal már tele van a padlás, hanem nagyobb teret hagyni az ilyen izgalmasabb zsánereknek is.

-BadSector-