Egyhamar nem lesz BlizzCon!

Nem csak a koronavírus-világjárvány miatt mondott le az Activision Blizzard a személyes jelenlétre építő BlizzConról, ugyanis az online rendezvény alól is kirántotta a szőnyeget a kiadó!

 

Eddig ugyanis az Activision Blizzard úgy tervezett, hogy 2022 elején egy újabb BlizzConline rendezvénnyel készül, ám az egészet a szemetesbe vágta ezzel a bejelentéssel. A kiadó ugyanis meghátrált, és ez egy nehéz döntés volt nekik, viszont az innentől csak ActiBlizzként említett cég szerint ez volt a megfelelő lépés, ugyanis mindegyik BlizzCon rendezvényhez mindegyik alkalmazottra szükség van, mivel ez egy teljes céges erőfeszítést igényel. Ezt pedig annak akarata hajtja meg, hogy ők meg szeretnék osztani a közösséggel (amivel törődni szeretnének), amin dolgoznak. De eközben erőre is szükségük van, hogy egy olyan show-val készüljenek, ami a csapatokat támogatja, illetve elősegíti a játékaik és élményeik fejlesztését.

De eközben időt is akar az ActiBlizz a BlizzCon átgondolására és a jövőbeli megváltoztatására. Az elsőt tizenhat éve tartották, és azóta sok dolog változott: például az, ahogy a játékosok és a közösségek többféleképpen képesek összegyűlni, hogy valami nagyobbnak részeként érezhessék magukat. Akármilyen is lesz a jövőben a Blizzcon, biztosítani szeretné a kiadó annak biztonságát, illetve üdvözlő, befogadó hangnemét. A cég elkötelezett a játékosokkal való folytatólagos kommunikáció iránt, és emiatt az ActiBlizz szerint a BlizzCon ennek nagy része lehet a későbbiekben. Izgatott a cég aziránt, hogy végül mit is fog megvalósítani benne a jövőben.

Bár a februárra tervezett BlizzConline elmarad, a Blizzard játékai (Diablo IV, Overwatch 2) körüli bejelentések nem tűnnek el. A kiadó büszke a csapataira és a játékokban elért eredményeikre. A franchise-ok csatornáin keresztül hallani fogunk az új információkról, bejelentésekről, így nem lesz semmilyen rendezvény a hírmorzsák között. A kiadó körül azért valamelyest ég a ház, úgyhogy emiatt meg is lehet érteni, ha inkább nem akarnak további botrányokat okozni (az egészet kb. a Diablo Immortal és a Blitzchung körüli mizéria indította…).

És akkor itt fél mondatban megemlítenénk, hogy az ActiBlizz kérését elutasította a bíróság: nem fog megállni a per, amit a kaliforniai méltányos foglalkoztatási és lakásügyi minisztérium indított ellenük.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu